Aa Qatar Airways-szel folytatott intenzív tárgyalások eredményt hoztak és a kínai útvonal üzemeltetése kiegészül a Budapest-Doha kereskedelmi légikapcsolattal is - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Így a magyar állami tulajdonban lévő, magyar légitársaság által üzemeltetett, magyar cég által karbantartott és magyar földi kiszolgáló által támogatott teherszállító repülőgép újabb útvonalon teljesít kereskedelmi célú szolgálatot, Ázsia után immáron a Közel-Keleten is.

A magyar állam által megvásárolt Airbus A330-200F típusú cargo gép a világjárvány alatt is hatalmas szolgálatot teljesített azzal, hogy mintegy 6,8 millió adag vakcinát szállított Budapestre a világ minden tájáról, mindig időben, biztonságban - olvasható a posztban.

A fenntartható működési modell érdekében, az elmúlt hónapokban - az állami feladatok mellett - a gépet kereskedelmi forgalomba állították a Budapest és a kínai Csengtu közötti útvonalon. Ez egészül ki a Budapest-Doha légi kapcsolattal - olvasható a külgazdasági és külügyminiszter bejegyzésében.