A Takarék Index elemzői azt vizsgálták, hogy az ország egyes járásai milyen feltételeket biztosítanak az ott lakónak, melyek nyújtják a legtöbb és legmagasabb szintű szolgáltatást – közölte a pénzintézet. Az oktatási, az egészségügyi, a kulturális szempontokat, a munkaerőpiaci lehetőségeket, a bűnözési statisztikát, a vásárlási lehetőségeket és a lakóingatlanok megfizethetőségét vették figyelembe.

A főváros és a nyugati országrész szinte minden vizsgált mutató esetében jobban teljesít a keleti vagy dél-keleti területeknél, így az oktatásban, a kulturális, a vásárlási és a munkaerőpiaci lehetőségeknél. A nyugati járások a bűnözés terén is jól vizsgáztak, kevesebb volt a lakosságarányos bűnelkövetés.

Ugyanakkor a sok szempontból többet kínáló főváros környéki és nyugati területeken jóval nehezebb lakáshoz jutni. Mivel a jobb lehetőségek sokak számára vonzóak, többen szeretnének ide költözni, ami emeli a lakások iránti keresletet, és így az árakat is. Hasonló kettősség jellemzi a nagyobb és kisebb városokat is.

A megyeszékhelyek környéke általában jobb lehetőségeket biztosít, ugyanakkor lakáshoz jutni sokkal nehezebb, amit a magasabb kereslet magyaráz.

A legmagasabb pontszámot Budapest kapta a részmutatók alapján összeállított élhetőségi rangsorban. A főváros számos jellemző esetében is az élen áll, így az oktatási, az egészségügyi és a kulturális jellemzők, valamint a vásárlási lehetőségek alapján. Bár megfizethetőségben és a bűnözési mutatóban a járások sorában a mezőny vége felé helyezkedik el, a többi jellemző ellensúlyozza ezeket a hátrányokat.

Az első tízben található még a pilisvörösvári, a móri, a debreceni, a tatai, a bólyi, a budakeszi és a veszprémi járás, amelyek egymáshoz képest nagyon hasonló pontszámokat mutatnak, bár különbözik, hogy mely jellemzőkben jobbak. Köztük a nagyobb városok környékén például alacsonyabbak a megfizethetőségi pontok, míg a kisebb településeknek otthont adó móri, de még inkább a bólyi járás sokkal megfizethetőbb. A munkaerőpiaci feltételek esetében azonban ez utóbbiak csak a középmezőnyhöz tartoznak.

A nagyobb városok és környékük magasabb pontszámokat értek el a kulturális, oktatási, egészségügyi, de különösen a munkaerőpiaci mutató esetében, ugyanakkor ezek között több is rosszabbul áll a bűnözést vizsgálva, illetve a megfizethetőségi rangsorban is hátrébb található a magasabb lakásárak miatt.