Néhány stagnáló hónapot leszámítva tavaly március óta folyamatosan csökkent a benzin- és gázolajfogyasztás Magyarországon éves összevetésben. A most januárral végződő 12 hónapban alig fogyott több benzin, mint a 2018 januárral végződő statisztikai évben, míg a gázolajfogyasztás a 2018 augusztusi szintre esett vissza - derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adataiból. (A havi fogyasztási kilengések kisimítása érdekében gördülő összeggel számolunk, vagyis az adott hónaphoz hozzáadjuk az előző 11 hónap adatát)

Most januárban, és az azt megelőző 11 hónapban 1,82 milliárd liter benzin fogyott a magyar töltőállomásokon, míg a csúcsérték - tavaly februárban - 1,98 milliárd liter volt. Gázolajból 3,39 milliárd litert tankoltak itthon, ez az összeg a tavaly februárral végződő évben 3,62 milliárd liter volt.

Üzemanyag gördülő
Infogram

Bár a februári adat még nem ismert, borítékolható, hogy alacsonyabb lesz mint az egy évvel korábbi, hiszen a koronavírus-járvány hatásai márciusban érződtek először. A most márciusi adat pedig éppen azért lesz érdekes, mert megmutatja, hogy az első hullám és a harmadik hullám lezárásai mit eredményeztek az üzemanyag-forgalomban, vagyis a közlekedésben, szállításban.Ha csak a januári adatot nézzük, a benzinfogyasztás 7,1, a gázolaj pedig 4,7 százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál. Tavaly az első hullámban voltak ennél komolyabb mínuszok, de még nem úgy tűnik, hogy a forgalom visszatérne a járvány előtti szintre.

Az állam jövedékiadó-bevétele csak 200 millió forinttal, 51,6 milliárdra csökkent, amely nagyrészt annak köszönhető, hogy most januárban az egy évvel korábbihoz képest magasabb az üzemanyagok jövedéki adója.

Jön az újabb "fenyegetés"

Ha a járvány szelídülésével nyit az ország és a fuvarozási igény is emelkedik, az embereknek valószínűleg olyan magas üzemanyagárakkal kell majd szembenézniük ami mellett már nem biztos, hogy szívesen autóznak.

A Pulzus Kutató lapunk megbízásából készített közvélemény-kutatása szerint az autósok 47 százaléka már 450 forintos benzin vagy gázolajárnál érdemben csökkentené autóhasználatát, 21 százalékuk 500 forint 9 százalékuk 600 forint, 7 százalékuk pedig 1000 forintos literenkénti árnál gondolná át, miként közlekedik. Van ugyanakkor 16 százalék, akinek mindegy, mennyibe kerül az üzemanyag, akkor is autózni fog.

Most szerdától a benzin 428, a gázolaj 435 forint a Holtankoljak.hu szerint, péntektől pedig 431 és 438 forint lesz.

Az üzemanyagok ára
Infogram