Egy évvel ezelőtt 2013-as költségvetés tervezetét 841,8 milliárd forinttal fogadta e l a parlament. Arz országgyűlés ma szavaz a költségvetés nyolcadik módosításáról, amely eredetileg 39 milliárd forintos hiányemelésről szólt volna, ám Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter javaslatára további 35,3 milliárd forinttal megemelnék a hiánycélt. Így az év végére már 1125,1 milliárd forintos deficitet vár a kormány - amit talán sikerül teljesíteni, hisz már csak alig 30 nap van hátra az évből. A nyolc költségvetési módosítással a parlament összesen 284 milliárd forinttal emelte az év közben a hiánycélt - ami épp a GDP egy százaléka. Így az idei pénzforgalmi - nem az unió által figyelt ESA - hiány a GDP 3,8 százaléka.

A mostani 35,3 milliárd forintos tétel egy 2010 bevételt érint, így az uniós szempontból fontos hiányt visszamenőleg 2010-re növeli az ügylet, nem az ideit. Ugyanis a pénzforgalmi szemlélettel szemben ez a deficitmutató eredményszemléletű, vagyis az számít, hogy az adott bevétel/kiadás mely évben volt esedékes.A történet nyertese a Mol Nyrt.: az Európai Bírósága szerint ugyanis nem volt tiltott támogatás az a 2005-ös megállapodás, amely kimondta, hogy a hazai kitermelésű szénhidrogének bányajáradéka 2020-ig változatlan marad. Korábban ezt megállapodást megtámadta az Európai Bizottság, a megállapodást tiltott támogatásnak minősítve, így 35,3 milliárdos bányajáradék befizetésére kötelezték az olajcéget - erre került sor 2010-ben. Az uniós bíróság az elmúlt napokban kihirdetett ítéletében a Molnak adott igazat, így most visszajár a pénz a 2010-ben befizetett pénz.

E pénz kifizetésre tesz javaslatot a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály ugyanakko nem a költségvetésben még meglévő számos tartalékhoz nyúlt, hanem a hiány növelésére tesz javaslatot a zárószavazás előtti módosító javaslatában.