A hiány-szakképesítések esetében tanulmányi eredménytől függően 10 - 30 ezer forint ösztöndíj illeti meg a tanulót.

Aki rendelkezik kompetenciával, szakmai tudással - legyen az közép-vagy felsőfokú végzettség -, az biztos, hogy Magyarországon is kiemelt elhelyezkedési és bérezési lehetőségekre is számíthat - idézi a portál Bihall Tamást, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara oktatási és képzései alelnökét, aki a Kossuth Rádió Napközben című műsorában beszélt.

Régiónként változnak ugyan a hiányszakmák, jellemző szakmacsoportokat azonban meg lehet jelölni: ilyenek például a gépipari szakmák, a szerszámkészítő, hegesztő, a CNC megmunkálású gépkezelő, a forgácsoló. Hozzátette: az építőipar és szerelőipar területén is a hiány jellemző.

A vendéglátóipar a kiemelt zónákban, így a Balaton térségében, illetve a fővárosban is probléma, de szintén általánosan hiány jellemző rá, és az egészségügyi szakmák tekintetében is igen komoly a munkaerőhiány, éppen ezért a kamara 20 szakmát nevezett meg, amelyekhez szeptember 1-től ösztöndíj is társul.

A 2016/2017-es tanévben az eddigi 12-höz képest már 20 hiány-szakképesítést tartalmaz a kormányrendelet, amelyből 5 érettségihez kötött.

A hiányszakmák listája

elektronikai műszerész, elektronikai technikus, épület- és szerkezetlakatos, fehérnemű-készítő és kötöttáru-összeállító, gépgyártás-technológiai technikus, gépi forgácsoló, gyakorló ápoló, hegesztő, húsipari termékgyártó, kertész, kőműves és hidegburkoló, központifűtés- és gázhálózatrendszer-szerelő, laboratóriumi technikus, mechatronikai technikus, mechatronikus-karbantartó, mezőgazdasági gépész, női szabó, szerszámkészítő, szociális gondozó és ápoló, villanyszerelő

QP | Quality Placement