A korábbi ciklusokban időarányosan öt törvényjavaslatig is csak az MDF vezette kormánypártok jutottak 1990-ben. Kedden a parlament elfogadta az új parkolási szabályokat és a kormánytisztviselői törvényt is. A szavazás előtti utolsó pillanatban viszont visszavonták azt a fideszes javaslatot, amely – vélhetően a kilátásba helyezett sztrájk nyomására – mégis munkáltatói indokláshoz kötötte volna a kormánytisztviselők elbocsátását. A munkavállalók érdekképviseletét ellátók persze nem csak ezért nézik fokozódó aggodalommal a folyamatokat. A személyi változások is gőzerővel folynak: az új miniszter, Hende Csaba leváltotta a honvédség vezérkari főnökét és a katonai elhárítás főigazgatóját és távozniuk kell a helyetteseiknek is. Nyilvánosságra került az államtitkárok személye is. További részletekről, többek között a 6 százalékos GDP arányos hiány teljesülésének feltételeiről tájékozódjon a szerdai Napi Gazdaságból.