A legkeményebb kényszerű korlátozások az elmúlt két esztendőben a vendéglátóhelyeket sújtották. A bezárások idején az elviteles kiszolgálással és a házhoz szállítással tudták menteni a menthetőt, olyannyira, hogy ma is szembetűnő a házhoz szállító biciklis, robogós futárok száma.

A vendéglő azonban attól vendéglő, hogy egy hangulatos helyen felszolgálják az ételeket, amiket helyben el is lehet fogyasztani.

Nos, úgy tűnik, hogy a sok veszteség ellenére a vendéglátók többsége talpon maradt, de nyilván ez nehéz feladvány volt. A veszteségek pedig, amiket el kellett szenvedni a korlátozások idején, nem tűnnek el egyik pillanatról a másikra azzal, hogy a piacuk kezdi visszanyerni régi formáját, ahhoz még sok idő kell – írja a blokkk.com kereskedelmi szakblog. Így nem csoda, hogy árakat kell emelniük nekik is, hiszen az alapanyagok ára és a működés költségei nagyot ugrottak, pincér, szakács viszont sokkal kevesebb van a kelleténél.

A vendéglős piac derékhadát alkotó éttermek, büfék száma 6 százalékkal csökkent. A cukrászdák száma ugyanakkor lényegében nem változott.

Az arányokat tekintve a legnagyobb vesztesei az elmúlt két esztendőnek a vendéglátásban a szórakozóhelyek és az úgynevezett italboltok. Számukra az újrainduló fesztiválszezon jelenthet kiutat.

Vendéglátó helyek*
2019202020212021/2019
étterem, büfé25 32525 06523 792-1533
cukrászda4013403740163
italbolt15 09314 08912 899-2194
szórakozóhely595570486-109
vendéglátók összesen45 02643 76141 193-3833
*munkahelyi vendéglátás nélkül
Forrás: KSH

A városokban 946 egységgel, a falvakban 1203-mal, Budapesten 1247 hellyel csökkent a vendéglátók száma, a fővárosban így 2021 végére 8843 maradt meg.

Kevesebbet veszítettek az üdülőhelyek vendéglői, hiszen ezek egy része a legnagyobb korlátozások idején egyébként is zárva voltak, viszont a nyári hónapok erősebbek voltak a mért időszakokban is.