Az utóbbi időben egyre többet hallani a rendszert érintő korrupcióról. Tényleg ekkora a gond?

Lázár János, mint a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség irányításáért is felelő kormánybiztos, bemutatkozó sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy bár nem terveznek jelentős létszámleépítést az intézményrendszernél, de a nemzeti és a közcél képviselete az öncéllal szemben mindenkivel szemben elvárás.

Egyértelmű, hogy (akárcsak más iparágakban) a pályázatíróknál is előfordulhatnak szabálytalanságok, vagy akár visszaélések. Utóbbira példa a befolyással üzérkedés, amikor valaki azt ígéri, hogy személyesem ismeri XY-t, és garantált a nyerés. Az állam egyértelmű kötelessége fellépni az ilyen jelenségek ellen, amit elvileg megkönnyít a tény, hogy Lázár János egyben a Nemzetbiztonsági Hivatal vezetője is.

Komolyabb ellenőrzésekben bízik tehát?

Reményeim szerint most is minimum 50-100 ember próbálja felderíteni a visszaéléseket. Tudom, nehéz a feladat, de higgye el, őszintén mondom, nem lenne ellenvetésem, ha kiderülne, hogy akár minket is lehallgatnak: én biztosan így csinálnám, hiszen egy nagyon érzékeny területről van szó, számos, a magyar gazdaságfejlesztés jövőjét tekintve kulcsfontosságú projekt sorsáról. Magyarországon a beruházások legnagyobb része uniós forrásból valósul meg - a pénz hatékony felhasználása túlzás nélkül nemzeti érdek.

Mi a helyzet az állami szférával? Ott is hallani visszaélésekről?

Miután Lázár János a Nemzetbiztonsági Hivatal vezetője, ezért biztosan megalapozottan mondta, amit mondott. Neki lehetnek megbízható információi erről, mi - a piac - pedig érdeklődve várjuk a végeredményt, hogy mit eredményez majd a vonatkozó vizsgálat. Amennyiben valóban vannak bizonyítékok, én amondó vagyok, hozzunk jogerős büntetéseket, vonjuk be a nyilvánosságot, hogy hosszú távra tudjunk példát statuálni. Ez természetesen nemcsak az államnak, hanem minden olyan piaci szereplőnek is az érdeke, aki a következő évtizedekben is ebben az országban szeretne "fair" és sikeres gazdasági tevékenységet folytatni.

A másik legfontosabb téma manapság, hogy az uniós pályázati rendszer teljesen új struktúrát kap. Ön szerint mennyire volt időszerű a váltás?

Abszolút. Mi, a MAPI-ban még 2010-ben összeállítottunk egy több mint 400 oldalas tanulmányt, amely elkészítésében saját munkatársaink mellett közel száz avatott intézményi és piaci szakértő működött közre. Már akkor több problémára is felhívtuk a figyelmet. Köztudott volt, hogy nem egy projektnél akár másfél évig is elhúzódott a döntés. Ennek kezelésére javasoltuk, hogy állítsanak fel egy 100-200 fős szakértői gárdát, amely kifejezetten a problémás ügyekkel foglalkozna. Nagyon fontosnak tartanánk, hogy ezek az emberek teljes transzparenciával dolgozzanak, azaz tudjanak róla, hogy akár lehallgathatják a telefonjukat, figyelhetik az életüket. Ehhez természetesen megfelelő fizetést is kellene párosítani.

Essősy Zsombor: hiányzik egy 100-200 fős szakértői gárda

Ez mennyire reális most?

Abban alapvetően mindenki egyetért, hogy kell egy ilyen csapat. Ugyanakkor látni kell, hogy egy erős, ütőképes szervezetet felépíteni nem egy egyszerű dolog. Több száz "minőségi" emberre van szükség és egy hatékonyan strukturált szervezetre - ez egy piaci vállalkozásoknak is nehéz feladat, nemhogy az államnak.

Amikor ekkora csúszások vannak, akkor elérhető-e az a cél, hogy minden rendelkezésre álló pénzt eljuttassunk a kedvezményezetteknek?

Amennyiben ugyanígy, a jelenlegi ütemben osztjuk a pénzt, akkor nyilván nem. Ez egyébként tiszta matematika: 28 hónapunk van hátra, és még 4000 milliárd vár kifizetésre. Azaz, ha a jelenlegi ütem szerint 100 milliárd megy ki egy hónapban, akkor 1200 milliárd bennmarad. Muszáj tehát felpörgetni a rendszert - egyrészt az államot, másrészt a céges kedvezményezetteket. Itt fontosnak tartanám egyébként kiemelni, hogy ez utóbbiakkal jóval kevesebb gond van, mint az összes pénz mintegy kétharmadával rendelkező állami, önkormányzati szektor esetében.

Ezen tudna-e segíteni az a kormányzati terv, amely szerint sok fejlesztésnél nem írnának ki pályázatot, egyszerűen odaítélnék a pénzt?

Az odaítéléssel önmagában nincsen baj, hiszen az elmúlt időszakban is így költöttük el az összes kifizetés több mint 50 százalékát. Gondoljunk bele, hogy egy kórházi projektnél, ahol már mindenki tudja, hogy a kormány előzetesen mely intézményeket jelölt póluskórházaknak, előre lehet tudni, hogy ki fogja kapni a pénzt. Sajnos, a közcél önmagában még nem jelent garanciát az arra dedikált milliárdok hasznosulására: nem elég elnyerni a támogatást, azt az adott közintézménynek meg is kell valósítania. Nem egy olyan beruházás van, ahol akár 3-4 éve odaítélték az összeget, megvan, hogy mire lehet elkölteni, de azóta sem történt egy kapavágás sem. Ennek oka véleményem szerint, hogy nincs elég, megfelelően felkészült háttérembere az államnak: olyanok, akik kompetens felelősei lehetnének egy akár több milliárd forintos volumenű fejlesztésnek, akiknek módjában áll az elejétől a végéig felügyelni, segíteni a megvalósítást.

Ugyanakkor, ha nem lenne pályázat, akkor a tervezés még a mostani, elégtelen szintnél is "visszafogottabb" lenne, így leginkább azért kell pályázatosdit játszani, hogy legalább egy fejlesztési terv megszülessen. Ezeket eddig külső szakértők állították össze, hogy most ki fogja, az rejtély, hiszen mint említettem: az államnak jelenleg nincs erre erőforrása.

Állami pályázatírók?

A pár millió forintos, egyszerű eszközbeszerzések esetében ez a megoldás teljesen életképes lehet, sőt itt szükség is lenne egy ilyen, a kisvállalkozások pályázatait segítő rendszerre, hiszen miért is kellene annak, aki éjt-nappá téve traktort vezet, vagy ideje nagy részében a műhelyben kétkezi munkát végez, kitöltési mutatók böngészésével töltenie az idejét. Szedje össze a papírjait, menjen be a kormányhivatalba, ahol az ügyintéző egy óra alatt kitölti a papírokat, s ha minden törvényi előírásnak megfelel, akkor normatív alapon oda lehetne ítélni a támogatást. Ehhez nem is kell külön nagy szervezet, elég lenne kormányablakonként egy-két ember, ami összességében plusz 4-500 főt jelentene. Egy ilyen átalakítást amúgy maximum egy év alatt meg lehetne csinálni.

Más a helyzet az állami, önkormányzati projektek esetében. Ehhez a korábban említett okok miatt már egy komoly megvalósítási tapasztalattal bíró, szakértői csapatot kellene összeállítani, egy megfelelő vezetővel. Ez bizony időigényes feladat, akár több évre is szükség lehet a megvalósításához. Felmerülhet a gondolat, hogy az állam esetleg megvehetné a piaci cégeknél meglévő, szükséges tudást, azonban ez aligha lehet járható út. Többek között azért sem, mert a piacról viszonylag kevesen akarnak az állami szférában elhelyezkedni. Az egyes minisztériumokban persze találni néhány pályázatokhoz értő szakembert, de érhető okból a tárcák nem szívesen adnák át ezeket egy központi szervezetnek, hiszen nekik is szükségük van rájuk.

Mindezeket figyelembe véve hogyan látja a 2014-es évet?

Az egyértelmű, hogy amióta Lázár János átvette a stafétabotot, jelentősen felgyorsultak a döntések, elővették a tartalék listákat, így érezhető egyfajta előrelépés. Ugyanakkor hátráltató tényező, hogy jövőre Magyarország mellett az Európai Unióban is választásokat tartanak, ami jó eséllyel több hónapos belassulást eredményez majd az uniós gépezet működésében. Ennek megfelelően azok a kifizetések, melyeket már a 2014 és 2020 közötti uniós költségvetésből finanszíroznak, várhatóan csak az év vége felé indulnak majd el, így addig az előző ciklusból folyó kifizetésekre számíthatunk csak.