Nikola Gruevszkit hazájában korrupciós bűncselekmények miatt börtönbüntetésre ítélték, ami elől 2018-ban - magyar diplomáciai segítséggel - Magyarországra menekült.

A volt macedón miniszterelnök 2021 júliusában I.C.I.C. Kft. néven céget alapított hárommillió forint törzstőkével - írja az Mfor.hu. A társaság székhelye egy péceli családi ház lett, a volt kormányfő pedig nemcsak tulajdonosa, de ügyvezetője is a társaságnak, amelynek fő tevékenysége üzletviteli, egyéb vezetési tanácsadás.

A vállalat határidő előtt leadta a tavalyi tört évre vonatkozó beszámolóját. E szerint a cég nyereséget termelt, köszönhetően annak, hogy a bevételekkel szemben kiadása alig keletkezett - emiatt is feltételezhető, hogy tanácsadási tevékenységből származott a bevétel.

A beszámoló szerint kereken ötmillió forint folyt be a cég kasszájába, ám ennek tevékenység vagy forrás szerinti részletezését nem tartalmazza a kiegészítő melléklet. Ezzel szemben költségként mindössze 774 ezer forintot számolt el anyag jellegű ráfordítás címén.

Az adófizetési kötelezettség teljesítése után végeredményben 3,8 millió forint tiszta nyereséget mutatott ki Gruevszki magyar cége, ami 76 százalékos árbevétel arányos nyereséget jelent. Ezt azonban nem fizette ki osztalékként, hanem bent hagyta a cégben - írta a portál.

Az Egyesült Államok pénzügyminisztériuma szankciók alá helyezte Nikola Gruevszkit.Korábban Szijjártó Péter külügyminiszter beszélt arról a magyar parlamentben ellenzéki képviselők kérdésére, hogy a saját irodájában rendszeresen beszél és beszélni fog a jövőben is Gruevszkivel nyugat-balkáni ügyekben, mert kivel beszélne, ha "a leghitelesebb információt akarják beszerezni arról, hogy mi történik a Nyugat-Balkánon", ha nem azzal a személlyel, aki tíz évig volt miniszterelnök - írta meg a 444.hu.