Egyre több panasz érkezett 2011-ben a hatósághoz amiatt, hogy az okostelefont vásárló T- Mobile előfizetőknek több tízezer forintos számlájuk keletkezett, jóllehet mobilinternetre nem fizettek elő a cégnél - fogalmazott az NMHH pénteken kiadott közleményében. A szolgáltató az NMHH szerint azzal magyarázta a sokkoló számlákat, hogy minden előfizetője részére Net Start néven külön megrendelés nélkül is biztosítja a mobilinternet szolgáltatást, amelynek ugyan havi díja nincsen, ugyanakkor a forgalmazott adatmennyiség után fizetni kell. Mivel ez a szolgáltatás az előfizetői szerződésekben nem megfelelően volt feltüntetve, ezért létezéséről az előfizetők csak akkor értesültek, amikor kézhez kapták több tízezres, egyes esetekben akár százezres számláikat - állította a hírközlési hatóság.

A panaszok nyomán a hatóság megállapította, hogy a Magyar Telekom nem a hírközlési jogszabályoknak megfelelően járt el a Net Start csomagra vonatkozó általános szerződési feltételek megfogalmazásakor, valamint a szolgáltatásra vonatkozó szerződések megkötésekor.

Az előfizetők védelme érdekében az NMHH határozatban kötelezte Magyar Telekomot, hogy a Net Start szolgáltatását automatikusan ne aktiválja, illetve a havidíjas mobilinternet csomagok lemondásakor automatikusan ne állítsa vissza a szolgáltatást. A hatóság a Magyar Telekomot arra is felhívta, hogy előfizetői szolgáltatásokat a jövőben csak az általános szerződési feltételeivel összhangban, előfizetői szerződés alapján nyújtson, azaz külön írásos megrendelés nélkül ne aktiváljon szolgáltatást, melyért az előfizetőnek számláz. Az NMHH hivatalból vizsgálja a Telenor és a Vodafone hasonló szolgáltatásait is.

Az NMHH felhívja az előfizetők figyelmét, hogy okostelefon, táblagép, netbook vagy más, mobilhálózaton is használható hordozható eszköz beszerzésekor válasszanak megfelelő, fix áras mobilinternet díjcsomagot, vagy kérjék szolgáltatójuktól a mobilinternet szolgáltatás teljes deaktiválását. Fontos, hogy a havidíjas mobilinternet csomagokban foglalt adatforgalom csak belföldön használható fel, így amennyiben külföldre készülnek, akkor mindenképpen tájékozódjanak a roaming során felmerülő adatforgalmi díjakról is.

"A Magyar Telekom a mobilinternet szolgáltatás igénybe vételét elősegítendő tette ügyfelei számára automatikusan elérhetővé a határozatban említett díjcsomagot - reagált a Magyar Telekom PR igazgatósága a döntésre. A Telekom Általános Szerződési Feltételei - ahogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság határozatában is szerepel - jelenleg is tartalmazzák a kérdéses adatdíjcsomagra vonatkozó feltételeket és díjakat, és a társaság álláspontja szerint a hatályos szabályozásnak megfelelően. Figyelemmel azonban a hatóság új - jelenleg még nem jogerős - határozatában foglaltakra, felülvizsgálják az Általános Szerződési Feltételek vonatkozó részét, és azt úgy módosítják, hogy a hatósági álláspont szerint is megfeleljen az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályoknak és követelményeknek."

QP | Quality Placement