Varga Zsolt

A Napi.hu elsőként adott hírt arról, hogy a Garancsi István érdekeltségi körébe tartozó Market Asset Management Zrt. áprilisban egy filmstúdió építésének tervével kereste meg Budakalász vezetését. A kiszemelt helyszín a Gyógynövénykutató Intézet és a Metro-áruház mögött fekszik, a Duna-part közelében, a föld tulajdonosa a GYNK Ingatlanfejlesztő Zrt. A kiszemelt 26 hektáros terület a Lupa-tó mellett, az Omszki-tó és a Duna-part közelében helyezkedik el. Mivel a beruházás zöld területen valósult volna meg, az önkormányzattal kellett volt tárgyalnia a cégnek az építkezés megindításához szükséges településrendezési szerződés megkötéséről, az építési jogok megadásáról.

Lapunk úgy tudja, a Market egyszeri 100-120 millió forintot áldozott volna arra, ha az önkormányzat építési jogokkal ruházza fel a jelenlegi szántóterületet. Továbbá azzal is kecsegtettek, hogy a filmstúdió legalább évi 200 millió forintot fizetne be az önkormányzat kasszájába iparűzési, telek- és építményadóként, azaz Budakalászon durván megduplázódott volna a településfejlesztésére fordítható pénz. Mindez azonban keveset nyomott a latban, a képviselő testület a környezetvédelmi szempontokat súlyosabbnak tartotta.

A tervezett beruházás felpezsdítette a kisváros közéletét. Több civil aláírásgyűjtés is indult a beruházás ellen, de a közvélemény kutatás végén döntetlen közeli lakossági véleményt jeleztek a felmérések. Kerekítve a számokat: a megkérdezettek egyharmada ellenezte, egyharmada támogatta a beruházást, egyharmada pedig hezitált. Az értelmiségiek és a fiatalok nagyobb hányada támogatta, hogy Budakalászra költözzön Hollywood. Ezzel alaposan feladták a leckét a képviselőknek, akik többször is hangsúlyozták, hogy a lakosság véleménye számukra mérvadó. 

Hétfő délután a 2011 Környezet és Értékvédő Egyesület tagjaiból álló képviselő-testületi többség és a Fidesz frakció jelenlévő képviselői egyhangúlag nem támogatták a 26 hektáros mezőgazdasági terület átminősítését és beépítését. Mivel civil egyesület vezeti a várost, nem volt együttszavazási kényszer, az önkormányzati képviselők a lelkiismeretükre hallgatva hozták meg a Budakalász jövőjét nagyban befolyásoló döntést.

Idén kétszer is Budakalászon mérték a legmelegebbet az országban, ami általános megdöbbenést keltett. Valóban nehezen magyarázható, hiszen a kisváros a Pilis és a Duna ölelésében fekszik. Az pedig aligha javítana a helyzeten, ha 26 hektár szántóból most 16 hektárt hirtelen lebetonoznának.

„Egyszerre akarunk kevesebb hőhullámot, elviselhetőbb nyarakat és a még szabadon álló zöldterületeink beépítéséből származó nagyobb adóbevételeket. A rossz hír az, hogy a kettő együtt biztosan nem megy. Bár Budakalásznak is nagy szüksége lenne a fejlesztési forrásokra, mi itt és most a társadalom minden szegmensét átformáló klímaváltozást és a zöld szempontok érvényesülését előbbre soroltuk. Fontosnak tartom, hogy a képviselő-testület egyhangú döntést hozott arról, hogy Budakalász milyen úton kíván fejlődni a jövőben” – fogalmazott a város honlapján Göbl Richárd polgármester.

A kormány ezek után persze kiemelt beruházássá nyilváníthatná az amerikaiaknak szánt filmstúdiót, de a polgármester azt reméli, hogy az egyhangú döntés erős üzenet.

Garancsiék most futhatnak még egy kört – Budapest körül. Miután Budakalász kiesett, sürgősen kell keresniük egy másik települést az agglomerációban, amelyik befogadja a filmstúdiót. Úgy tudjuk, a Walt Disney, a Netflix és a Marvel producerei élénk érdeklődést mutatnak egy olyan magyarországi filmstúdió iránt, ami nincs túl messze a budapesti luxushotelektől. Ha valaki nem tudná, a producerek – néhány világsztárt leszámítva – a színészeket és a stáb tagjait attól a perctől számítva fizetik, ahogy kiléptek a szálloda kapuján. 

Varga Zsolt