A turisztikai szolgáltatók többsége a Balatonnál már végzett az idei előzetes árkalkulációval, a turisták a konkrét csomag­ajánlatokon túl viszont még nemigen tudják, hogy nyáron mennyit kell majd fizetniük a szállodáért, magánszálláshelyért, ha mostanában nem foglalnak előre - írja a Magyar Nemzet, amelynek cikke szerint nem lesz akkora az áremelkedés a nyáron a Balatonnál, mint amitől sokan tartanak.

Azzal sem lehet még kalkulálni - folytatódik a cikk -, hogy a vendéglői ebéd, cukrászdai időtöltés hány forinttal dobja meg a családi kiadásokat. Balatonlellén a partközeli apartmanok tulajdonosai a múlt évihez hasonló árakon kínálják a szállásokat. Egy tó közeli apartmanház háromágyas szobá­jáért előre foglalás esetén a főszezonban 12–16 ezer forintot, de van, ahol ennél többet számolnának fel.

QP | Quality Placement

Az árazást meghatározó tényezőkben vannak a bizonytalanságok – mondta a szállodai költségek emelésének szempontjai kapcsán Hoffmann Henrik hoteltulajdonos, a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke. – Nem látjuk előre, hogy az újrainduláskor milyen mérvű lesz a munkaerő-ellátottság. Még kérdés, visszajönnek-e a főszezonra az időközben elvándorolt dolgozók, és ha igen, mennyiért. Ennek óhatatlanul szállásdíjfelhajtó szerepe lesz.

Nem lesz olyan mértékű a vendéglői árak emelése, mint azt az ételekhez szükséges anyagok árának emelkedése indokolná – mondta Makkos Péter fonyódi étterem-tulajdonos. Mint sorolta, a zöldségek 20-30 százalékkal drágultak, a gyümölcsök jelentősebben. A vendéglőtulajdonos május elejére tervezi az üzletnyitást, és 10-15 százalékos áremeléssel számol.

Idén a 350–420 forintot is elérheti a fagylalt ára, de várható, hogy lesznek különbségek az egyes üzletek, kitelepült fagyispultok és alkalmi büfések árlistái között. Két éve a Balatonnál 280–300 forintba, tavaly 300–350-be kerültek a gombócok, 2021-ben lesz olyan fagyizó, ahol 400–420 forintot is elkérhetnek a hétdekás tölcséres édességért – derült ki a korai körképből.