Az aukció első napján az ékszerművészet válogatott darabjai, köztük nagy értékű, egyedi remekek várják a vásárlókat. A mintegy 200 tételből álló kollekció ékszergarnitúrái közül rendkívül figyelemre méltó a Fope divatcég fehérarany, déltengeri tenyésztett gyöngyökkel és összesen 252 briliánssal ékített nyakék, karék és fülbevaló párból álló szettje, melynek kikiáltási ára közel kétmillió forint. Az ékszerkínálat gerincét az 1900-1940 között készült, drágakövekkel és brillekkel díszített elegáns, nőies alkotások képviselik, kikiáltási áruk igen kedvező, befektetési szempontból is figyelmet érdemlő.

A hölgyek által kedvelt gyöngysorok mellett neves márkák, a Tiffany, Bulgari, Chopard, Cartier míves darabjai képviselik a mai kor ékszerdivatját. A férfiak érdeklődését főként a míves zsebórák és karórák kelthetik fel: a nagy világmárkák igényes darabjai közül kiemelkedik egy Patek Philippe 2,4 millió forintos és egy Zenith El Primero karóra 7.5 millió forintos kikiáltási árral.

Formabontó második nap

A hagyományokkal szakítva az első nap második blokkjában az ezüsttárgyak kerülnek kalapács alá. A közel 60 tételből a gyűjtők figyelmét bizonyára felkelti néhány ritkaságszámba menő, az ötvösművészet több korszakát reprezentáló antik ezüsttárgy. A BÁV közleménye ezek között példaként említi a német barokk ötvösök által Kölnben 1770 körül készített boroskannát, a bécsi empire remekét, az 1803-ban készült nagy méretű boroskannát vagy az 1815-ben készült, nemes formájú kannát, valamint a Caspar Haas műhelyéből 1804-ben kikerült kandeláber-pár.

Technikai érdekességként a BÁV a Georgius Goszmann által 1837-ben Pesten készített ezüst biedermeier kávéfőzőre hívja fel a figyelmet, mely a modern filteres kávéfőzők elődje.

A BÁV a tavaszi aukció három tételének bevételét az Őrzők Alapítványnak ajánlja fel, amely a Tűzoltó utcai Gyermekklinika alapítványaként 25 éve segíti a daganatos és leukémiás gyerekek gyógyulását.

Az aukció ideje alatt egy ifjú tehetség, a 7 éves Barabás Lujza kamara kiállítását tekinthetik meg a MOM előcsarnokában. Lujza festményeit május végén már a párizsi Louvre-ban is kiállították.

Az aukción kalapács alá kerül a bécsi ötvösség egyik kiemelkedő alkotása is a 19. század végéről, egy nagy méretű neoklasszicista pezsgős vödör, melynek eredeti dobozán arannyal nyomott forgalmazói jelzés látható, illetve egy pesti neorokokó asztalközép, melyet 1920 körül Zipper Henrik Antal (Bachruch Antal utóda) készített.

A szecesszió ötvösművészetének kínálatában német, prágai, moszkvai ötvösműhelyek szecessziós tárgyai is megtalálhatók.

Festmények a második napon

Az aukció második napján kerülnek elő a festmény. Az anyagban 16-19. századi hazai és európai mesterek és a 20. századi modern törekvések képviselői mellett kortárs művészek kiváló képei is helyet kapnak.

A BÁV közleményében kiemel egy 16. századi ismeretlen velencei ikonfestő Krisztus siratását ábrázoló alkotása, melyben ötvöződik a bizánci tradíció és a kortárs velencei művészet hatása, ami unikálissá teszi ezt a muzeális jelentőségű táblaképet.

A XIX. század első felének korstílusa, a biedermeier édeskés festészetének legnagyobb mestere, Barabás Miklós egy finom pasztellképe is kalapács alá kerül majd. Az árverés igen különleges darabja Constant Troyonnak feltehetően az 1940-es évek elején festett, precízen kivitelezett tájképe. Troyon a barbizoni iskola későbbi alapítóinak társaságában bontogatta szárnyait, és festészetére nagy hatást gyakorolt többek közt Jacob van Ruisdael és Rembrandt művászetére is.

A 19. századi magyar festményanyag kiemelkedő alkotása Csók István Interieur című képe.

A modern és kortárs festők közül olyan neves alkotók műveire licitálhatnak majd az érdeklődők, mint Deim Pál, Fajó János, Fehér László, Hincz Gyula vagy Bak Imre.

Műtárgyak a zárónapon

Az aukciót záró műtárgycsoport rendkívül változatos összetételű a BÁV szerint, ahol a sztárdarabok a Zsolnay-kerámiák, melyek közül a Mack Lajos formaterve alapján 1900-ban készített, fácánokkal díszített szecessziós virágtartó 1,2 milliós kikiáltási árról indul.

A modern kerámiaművészetet a Gorka-család néhány műtárgya reprezentálja, Gorka Géza művei mellett Gorka Lívia plasztikai alkotásai, az életmű különleges darabjai.

A nemzetközi műtárgykínálatból a szakrális tárgyak közül egy 15. századi itáliai körmeneti kereszt és két 19. századi orosz ikon, míg a keleti műtárgyak közül két buddha szobor keltheti fel a gyűjtők figyelmét.

Rendhagyó, de páratlan tétel egy különleges és igen ritka, 1662-ben készült atlasz (térképgyűjtemény), a BÁV szakembereinek tudomása szerint magyarországi árverésen hasonló még soha nem szerepelt.