A becsült beruházási értékhez képest 125 százalékkal magasabb, 8,7 milliárd forintos árajánlatot tevő konzorcium nyerte meg tavaly októberben a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) Érd és Érd Alsó közötti,1,3 kilométeres vágányra és kapcsolódó létesítményekre kiírt közbeszerzését. A konzorcium tagja Mészáros Lőrinc felcsúti milliárdos két családi cége, a V-Híd Zrt. és az R-Kord Kft.

A becsült értékhez képest ötmilliárd forintot kitevő felár és a tender körülményei miatt Vágó Gábor, az LMP politikusa feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen ismeretlen tettes ellen - olvasható az Átlátszó cikkében.

QP | Quality Placement

Az LMP érdi szervezetének vezetőségi tagja, Tetlák Örs azt mondta az Átlátszónak, hogy nem az infrastrukturális fejlesztésekkel van gondjuk. "Az a problémánk a NIF-fel, hogy ha kiír bármilyen körbeszerzést, annak az értéke hogyan emelkedhet 125 százalékkal az eljárás befejezésekor? Itt valami egészen bizonyosan nem stimmel" - mondta az érdi politikus arra utalva, hogy a pályázók mindegyike nagyjából ugyanakkora, egymáshoz közeli ajánlatot tett. (A nyertesen kívül pályázott a Konszenzus Pannónia Zrt., a Swietelsky Vasúttechnika Kft. és a Strabag Vasútépítő Kft. is.)

A kérdéses feljelentést a Legfőbb Ügyészség a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztályának küldte meg" - közölte a vádhatóság kirendelt sajtószóvivője január végén az Átlátszó érdeklődésére. Havrán Ákos szóvivő hozzátette, hogy a feljelentéssel kapcsolatban a rendőrség hozza meg az érdemi döntést. Az elmúlt napokban azonban az üggyel kapcsolatban sem a rendőrség, sem az állami NIF Zrt. nem válaszolt az oknyomozó portál kérdéseire.