Az idei az első negyedévben ugyanis a cég 20 millió forintos adózás utáni eredmény ért el, 2015 egészében pedig százmillió forint feletti eredmény elérése a cél. A korábbi években csak arra volt példa, hogy a biztosító minimális pozitív eredményt ért el, ám társasági adót még nem kellett fizetnie.

A friss számok alapján biztosító az idei első három hónapban 3,51 milliárd forint teljes díjbevételt ért el, a tavalyi  2,99 milliárd forinttal szemben - míg a hazai biztosítási szektor összesített díjbevétele 2 százalékkal bővült csupán egy év alatt.

A tavaly június óta a Közép- és Kelet-Európa legnagyobb biztosítói csoportjának számító Vienna Insurance Group (VIG) három hazai leányvállalata (az Union Biztosító és az Erste Biztosító mellett) közé tartozó Vienna Life Biztosító (amelyet tavaly vetek meg Axától) a VIG vezető biztosítójává kíván válni Magyarországon, elsősorban a prémium szegmensben az egyéni élet-, nyugdíj- és utasbiztosítások, valamint a csoportos élet- és egészségbiztosítások piacán - hangsúlyozta a vezérigazgató.

A bécsi központú, 25 országban aktív VIG-csoport tavaly 9,1 milliárd eurós díjbevételt ért el tavaly, adózás előtti eredménye pedig 518,4 millió euró volt volt. , Az S&P értékelése szerint az A+ besorolású társaság tőkeellátottsága meghaladja az AAA értékeléshez szükséges szintet.

Az idei első negyedévben a biztosító rendszeres díjas termékeiből származó díjbevétele 4 százalékkal, 2,58 milliárd forintra nőtt, főként a nyugdíjcélú megtakarítási és csoportos egészségbiztosítási termékeknek köszönhetően. A tavaly bevezetett egyösszegű befektetési termékek nyomán pedig az egyszeri díjas konstrukcióiból érkező díjbevétel 84 százalékkal, 941 millió forintra nőtt a negyedévben.

A biztosítónak prémium ügyfélszegmense van, a portfóliójában lévő szerződéseinek átlagdíja meghaladja a 300 ezer forintot - hangsúlyozta Vadas-Földvári.  A Vienna Life már több mint 50 milliárd forintnyi vagyont kezel. Az ügyfelei átlagosan nettó 9,5 százalékos hozamot (mínusz a tkm) realizáltak 2014-ben a befektetéseik mögött álló eszközalapok teljesítménye nyomán.

A biztosító első negyedéves díjbevétele (millió Ft)
Kép: Forrás: cégközlés

A VIG három leányvállalatának célja továbbra is a piac felülteljesítése a fő üzletágakban, ésszerű, fenntartható növekedés - és az idei évre tervezett teljes, közel 65 milliárd forintos díjelőírás - teljesítésével - mondta Lehel Gábor, a Vienna Life Biztosító fb-elnöke. A három leány együttes magyarországi súlya jelenleg a piac hetedik helyét jelenti, a középtávú cél az ötödik hely megszerzése - időnyomás nélkül,- hangsúlyozta a szakember.

(Képünk illusztráció.)

QP | Quality Placement