Magyarország egyik legnagyobb építőipari cégcsoportja, a KÉSZ jelentős tőkebevonásra készül.

A vállalat ugyanis csatlakozik a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Kötvényprogramjához. A kötvénykibocsátáshoz szükséges hitelminősítés során mind a vállalat, mind pedig a kötvény BB minősítést kapott, ezzel az építőipar legjobb vállalati besorolását mondhatja magáénak.

A 20 milliárd forintos kibocsátásból befolyó összeget a múlt évet a járvány miatt 30 százalékos éves csökkenés eredményeként 125 milliárd forintos bevétellel záró cég új beruházásokra és kapacitásbővítésére fordítja, ezzel elősegítve a pandémia eredményekén visszaeső gazdaság újraindítását.

Vida Tamás vezeérigazgató azt mondta: A KSH legfrissebb adatai szerint az építőipar lehet az újraindítás egyik sikerágazata. Az infrastrukturálisberuházásokat magában foglaló, úgynevezett egyéb építmények létesítésére kötött új szerződések volumene idén januárban 327 százalékkal nőtt éves szinten, ami jelentős építkezések megkezdését vetíti előre. Az építőipari vállalkozások január végi szerződésállományának volumene pedig több mint 11 százalékkal haladta meg a bázisadatot.