A kutatási szolgáltatás nem csak a weboldalak látogatóinak számáról nyújt információt, hanem egyéb jellemzőit, így többek között nemét, korát, vagy anyagi státuszát is be tudja lőni.
Ennek révén a médiatulajdonosok az eddigieknél jobban képben lehetnek látogatóik szokásairól, jellemzőiről, ami főként a hirdetők szempontjából fontos, ugyanis a médiaügynökségek lényegesen több információ alapján, pontosabban, hatékonyabban tervezhetik meg kampányaikat, pontosabban elérve a kívánt célcsoportot.

Lengyelországban és Csehországban már működik hasonló rendszer, és a Gemius csoport hamarosan Dániában is megjelenik a szolgáltatással.


A rendszer három elemre épül: a személyes adatfelvételre, a weboldalak szokásos, "nyers" forgalommérésére, illetve a pop-up kérdőívekre. Ez utóbbi kérdőíveket tavasz óta ötvenezren töltötték ki - ez 8 százalékos válaszadási aránynak felel meg -, a kutatók ebből egy 16 ezer fős panelt alakítottak ki a mérésekhez. A kérdőív kitöltő neme, kora, iskolai végzettsége mellett mintegy 30 szocio-demográfiai jellemzőre kérdez rá, ám a válaszadónak azt nem kell megadnia, milyen oldalakat látogat. Ezt a rendszer saját maga méri: a válaszadó gépére egy cookie kerül, ami regisztrálja, melyik site-on, annak melyik aloldalán mennyi időt tölt el. (A kérdőív kitöltésekor tájékoztatják minderről a válaszadót.) Darvas Péter, a Szonda Ipsos kutatásvezetője elmondta: a felugró ablakok az átlagos popup-blokkolókat kikerülik, és amíg nem törli gépéről a cookie-kat, nem is találkozhat újra a kérdőívvel.


További fejlesztésként a jövő év elején kezdik kiépíteni 3-5 ezer fő bevonásával az ún. szoftverpanelt, aminek lényege, hogy a résztvevők számítógépére külön programot telepítenek, ami figyelemmel kíséri majd a felhasználók internetezési, szoftverhasználati szokásait, de a kutatás jellegéből adódóan már nem anonim módon.


A jelenleg mintegy 80 oldal látogatottsági eredményeit felölelő szolgáltatás adatai ez év végéig ingyenesen hozzáférhetők. A rendszer kifejlesztésének költségeiről, a várható árbevételről Sterk Péter, a Szonda Ipsos vezérigazgatója nem kívánt nyilatkozni. Azt azonban elmondta, hogy jelentős beruházásról van szó, s a nemzetközi és a hazai látogatottság-mérések piacán tapasztalható árak alapján árazták be a szolgáltatást.

QP | Quality Placement