Az állam a válságkezelés közepén 42 milliárdot költött bélyegekre. Mikor nemrég Jakab Péter erről kérdezte Orbán Viktort a parlamentben, az volt a válasz, hogy Európai Unió nem engedi, hogy az állam pénzt adjon a postának béremelésre, ezért jogilag is helytálló jogcímet kellett keresni.

A 24.hu által megkérdezett szakértő briliánsnak nevezte a bélyegmúzeumos megoldást, szerinte ezzel feladták a leckét a versenyjogászoknak és a támogatásokat vizsgáló hivatalnokoknak. Ha egyáltalán valaki foglalkozik az üggyel, akkor azt kellene eldöntenie, vajon piaci áron köttetett-e az ügylet, magyarán piaci körülmények között hajlandó lenne-e valaki hasonló árat adni a bélyegekért. Nem pedig azt, hogy az állam által nyújtott támogatás arányos-e a posta közszolgáltatói funkciójával.

A Magyar Posta magyarázata szerint

a Bélyegmúzeumban őrzött gyűjtemény számos világritkasággal rendelkezik, jelentős értéket képvisel, és nemzeti kulturális érték, melynek megóvása kiemelt feladat. A Bélyegmúzeum állami átvétele egyben ezen egyedülálló nemzeti gyűjtemény helyzetének hosszú távú rendezését szolgálja.

A posta által végzett közérdekű szolgáltatás támogatására az uniós szabályok szerint az állam évi 15 millió eurót adhat egyeztetés nélkül, ez akár bérekre is fordítható. Ennél nagyobb összeget is juttathat, de ez esetben be kell jelenteni az Európai Bizottságnak, és meg kell megvizsgálni, hogy nem tiltott állami támogatásról van-e szó, azaz a posta versenytársait nem hozza-e hátrányos a helyzetbe az állami apanázs az üzleti alapon végezhető szolgáltatások területén.

Hol van akkor a béremelés?

A lap számítása szerint a 2020-as 8 százalékos, májustól érvényes béremelés esetében 6 milliárd forint plusz költséget jelzett a posta, a bérfejlesztés mellett az éves teljesítmény elismerésére 5,5 milliárd forintot szántak, az idei béremelés viszont csak 4 százalék, de még a jövő évi 9 százalékkal együtt sem jön ki a szóban forgó 42 milliárd forint.

Az viszont biztos, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum bruttó 200, illetve 260 ezer forintra emelése - főleg az utóbbi - komoly bértorlódást okoz majd a postánál.