A Népszabadság hétfőn nem jelenik meg. A szerkesztőség tagjai most is együtt vannak, és arról beszélgetnek, mi lesz a következő lépésük. Csalódottan vették tudomásul, hogy kiadó nem teszi lehetővé az újság és a nol.hu folyamatos megjelenését.

A munkatársak ma megpróbálták felvenni a munkát és elkészíteni a hétfői számot, de nem engedték be őket az épületbe. A hvg.hu arról írt, hogy csak Murányi András főszerkesztő, az üzemi tanács és a szakszervezet nevében Danó Anna és Hargitai Miklós mehettek be a székházba, ahová a hátsó bejáraton keresztül jutottak be.

Murányi András, a lap főszerkesztője az egyeztetést követően az épület előtt várakozó néhány száz szimpatizánsnak és újságíróknak azt mondta: a szerkesztőség alapvetése a tárgyaláson az volt, hogy jelenjen meg a napilap hétfőn, illetve oldják fel az online felület korlátozását. Ennek érdekében felajánlást is tettek, amelynek részleteit nem ismertette. A tulajdonos egyetértett a szerkesztőség által felvázolt iránnyal, de azt szeretné megállapodásba, jogi keretek közé foglalni és addig nem szeretné működtetni a lapot. "Én ezt úgy értelmeztem, hogy nem pénzügyi döntés született, hanem valami másfajta".

Elmondta: egyedül arról tudnak tárgyalni a menedzsmenttel és a tulajdonossal, hogy biztosítsák a Népszabadság eladását. Ezzel a tulajdonos egyetértett, többek között abba a szándéknyilatkozatba is belefoglalják ezt, amelyet kötni terveznek. A dokumentum a szerkesztőség alapvetéseit tartalmazná, illetve mindazon információkat, adatokat, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a Népszabadság értékesítése sikerüljön. Ez szerinte a következő napokban megszülethet.

QP | Quality Placement