A GVH vizsgálatát az Európai Bizottság 2007. december 19-i határozata indukálta, amely a közösségi versenyjogba ütközőnek mondta ki a MasterCard határon átnyúló, de az EGT-n (Európai Gazdasági Térség) belül érvényesítendő interchange-díját.

A magyar hatóság 23 pénzintézet és a két nagy kártyatársaság ellen indított vizsgálata egyértelműen abba az irányba hat, hogy kimondja, maga az interchange-díj korlátozza a versenyt, mivel annak mértéke a kártyaelfogadást folytató kereskedők által az elfogadó bankok felé fizetett díj alsó korlátjaként (küszöbértékeként) funkcionál. A másik nagy kártyatársaság, a Visa kérdésére ugyanakkor tavaly olyan állásfoglalás született, amely magát az interchange-díj létjogosultságát nem kérdőjelezte meg, csak annak mértékét vitatta.

Miután a GVH vizsgálata elindult, tavaly nyáron a kereskedelmi bankok felmondták a belföldi interchange-díj megállapítását szolgáló, korábban a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közreműködésével létrejött megállapodást - ez a lépés a GVH alapvető elvárása volt.

Amivel ugyanakkor a Versenyhivatal nem számolt, az az volt, hogy - a szintén eljárás alá vont - két nemzetközi kártyatársaság, a MasterCard és a Visa a lépést követően lényegében a korábbi hazai díjstruktúra alkalmazását szorgalmazta az interchange-díjak tekintetében - miközben ugyanakkor a MasterCard az EGT-n belüli, határon átnyúló kártyás vásárlások esetében tavaly nyáron - épp az uniós vizsgálatra válaszul - a műveleteinek elszámolási díjait átmenetileg nullára (0%) csökkentette, miközben a kártyacég továbbra is fenntartja az elmarasztaló ítélet utáni fellebbezését.

Miután láthatóvá vált, hogy a GVH előzetes terve nem vált be, a Versenyhivatal rosszhiszeműnek minősítette a korábbi megállapodás felmondását, arra hivatkozva, hogy az lehetőséget teremtett a kártyacégeknek arra, hogy a nemzetközi díjtételeket alkalmazzák. Információink szerint a GVH tavaly ősszel - a tárgyalások alatt, szóban - felvetette a hazai pénzintézetek képviselőinek, hogy állapodjanak meg újra az interchange-díj mértékében, erre azonban a bankok már nem voltak hajlandóak, hiszen az is kartellnak minősült volna.

A GVH álláspontja a pénzintézetek szerint túl szerteágazó, tekintve, hogy egyszerre több állítással kell "harcolniuk" a pénzintézeteknek. Az első álláspont szerint maga az interchange-díj nem szükséges a rendszer működtetéséhez, az arról történő megállapodás pedig versenykorlátozó. A megállapodás célját ugyanakkor a bankok nem az ármegállapításban jelölték meg, hanem abban, hogy a bankkártya-kibocsátás, -elfogadás piacán egységes feltételek teremtődjenek meg.

A megállapodást - emlékeztetnek a pénzintézetek - még akkor kötötték, amikor a hazai kártyapiac kialakult, a titkos kartellmegállapodás gyanújának ellentmond, hogy az MNB támogatása és szervezése mellett jött létre a megállapodás, amelyet a Pénzügyminisztérium a szabályozással segített, míg a GVH az együttműködés keretében a visszaélések elleni egységes fellépésre vonatkozó megállapodást 1999-ben a Vj.-205/1999/69. sz. határozatával mentesítette a versenykorlátozás tilalma alól. Ilyen előzetes mentesülésre ugyanakkor 2004, az uniós csatlakozás óta nincs mód.

A bankok emlékeztetnek arra, hogy a megállapodás jótékonyan járult hozzá ahhoz, hogy az évek során az interchange-díj számottevően mérséklődött, jelenleg átlagos szintje 1,2 százalék - míg például Portugáliában a díjmérték továbbra is 2,95 százalékos. (A díj mértéke ugyanakkor az elfogadóhelyek típusától is függ, a benzinkutak esetében ez például 0,7 százalék.)

A Versenyhivatal az interchange-díj általa kívánatosnak tartott mértékéről nem nyilatkozik, így viszont nehezen értelmezhető az, hogy mi támasztja alá, hogy a jelenlegi szint túl magas, mivel a meghatározás módját nem közli. A GVH szerint a versenyt az szolgálná, ha a kibocsátó és az elfogadó bankok között, sőt akár a kereskedők és a kibocsátó bankok között is egyedi, kétoldalú szerződések biztosítanák az elszámolást.

A bankok szerint ez ugyanakkor nagyon komoly többletfeladatot, többletberuházást igényelne és olyan bonyolulttá tenné az elszámolást, hogy a rendszer működtetése akár még drágább is lenne. Véleményük szerint az egységes ármeghatározás akkor torzítja a versenyt, ha az nem a tényleges piaci viszonyoknak megfelelő, vagyis alkalmas arra, hogy a tényleges szolgáltatás értékétől eltérítve tartósan magasabb ellenérték felszámítását tegye lehetővé.

A pénzintézetek álláspontja szerint a tárgyalás során a külföldi és hazai szakirodalom alapján részletes számításokkal, szakértői anyagokkal igazolták a díj költségalapú meghatározását. Ha pusztán azon az alapon kell megítélni egy szolgáltatás tartalmát, hogy annak díjáról megállapodás köttetik, akkor a GVH akár a bankközi átutalások rendszerét, a Giro-rendszert is vizsgálhatná - mondta az egyik bank képviselője.