A nyílt tender eredményét az ajánlatkérő Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. közölte az uniós közbeszerzési közlönyben.

A lovarda felújítására az ajánlatkérőnek vannak már kiviteli tervei, sőt az örökségvédelmi engedélyt is megkapta. Így a nyertesek feladata csak a kivitelezés.

A meglévő épület nettó területe 4 367 négyzetméter. Az épület állagmegóvásának érdekében el kell bontani az épület homlokzataihoz - elsősorban a déli homlokzathoz - utólagosan hozzáépített kisebb épületeket, szerkezeteket.

A nyertesekkel május 23-án kötött szerződést az ajánlatkérő.

Indult még a közbeszerzésen az Épkar Zrt. is.

A Napi.hu múlt év végén írt arról, hogy közös és egyedüli ajánlattevőként a Fertődi Építő és Szolgáltató Zrt., valamint a ZÁÉV Építőipari Zrt. végezheti a fertődi Esterházy-kastély nyugati szárnyának felújítását és átalakítását, nettó 2 milliárd 624 millió forintért.