A veszteségekre hivatkozva megszünteti Budapest-London közötti járatait június 13-tól a SkyEurope diszkont légitársaság - tájékoztatott Borsos György, a SkyEurope magyarországi igazgatója. Tartós vesztesége keletkezett a járaton a SkyEurope-nak és a kilátások is hasonlóan kedvezőtlenek voltak, így hosszas vizsgálat után a járat bezárásáról döntöttek - mondta el a NAPI Online-nak az igazgató. Borsos szerint - bár konkrét adatokat nem közölt - londoni gépek kihasználtsága az elmúlt időszakban is magas volt, ám olyan jelentős a brit fővárosba közlekedő kapacitás, hogy a légitársaságok csak nyomott áron tudják értékesíteni a jegyeket. (Jelenleg, a téli időszakban napi 10 járat közlekedik Budapest és London között, szemben a néhány évvel ezelőtti 2-3-mal.) Borsos elmondta: presztízsszempontok nem vezérelhetnek egy nyereségérdekelt céget. A döntés időzítését az is indokolta, hogy mostanra sikerült megtalálni a londoni járatbezárással felszabaduló kapacitások kihasználásának lehetőségét: a légitársaság új prágai légibázisáról indít hét új járatot Amszterdamba, Rómába, Milánóba és Párizsba. A megszüntetett londoni járatokra jegyet vásárolt utasok számára a SkyEurope visszatéríti a jegyárat, illetve lehetőséget biztosít arra, hogy a jegyeket térítésmentesen átfoglalhassák egy másik járatra. A jelek szerint a régió fapados cégeinek üzletpolitikájában eltolódódik a hangsúly a magyar piacról. A SkyEurope volt ugyanis az első diszkont légitársaság, amely Magyarországon alakított ki légibázist, majd a WizzAir is hasonlóan cselekedett. A közelmúltban ugyanakkor az utóbbi cég Lengyelországban épített ki légibázisokat, amelyek immár a budapestinél nagyobb jelentőséggel bírnak, most pedig a SkyEurope hozta létre új bázisát a cseh fővárosban. A hangsúly-eltolódást részben az magyarázhatja, hogy másutt a budapestinél kedvezőbb anyagi feltételekkel számolhatnak a légitársaságok, részben pedig az új bázisokról új piacokat érhetnek el.