Az igazgatóságnak 6 tagja van Homolya Róbert vezérigazgatóval együtt, aki az elnöki tisztséget látja el. Ő havi bruttó 450 ezer forintot kap ezért a munkáért (a vezérigazgatói fizetése természetesen nem ennyi, hanem 5 millió forint), a többi tag, köztük Tarlós István is, bruttó 300 ezer forintot visz haza.

Tarlós István a portálnak elmondta, hogy miniszterelnöki főtanácsadói minőségében választották be a MÁV igazgatótanácsába. Arra, hogy egy másik it-tag úgy kommentálta érkezését, hogy azóta sokkal szórakoztatóbb azóta igazgatósági ülésre járni, Tarlós annyit mondott: ő a komoly dolgokról mindig is szeretett szórakoztatóan beszélni.

QP | Quality Placement

Tarlósról eddig azt lehetett tudni, hogy Orbán Viktor főtanácsadójának nevezték ki (pontos titulusa: országos közlekedési és közszolgáltatási infrastruktúra fejlesztéséért felelős miniszterelnöki megbízott).