A július 4-én délben nyíló rendezvénysorozaton többek között fellép a Korn, a Prodigy, a Roots, és itt kezdi nyári turnéját Ákos. Az idei fesztivál 200 fellépőt vonultat fel, akik a szervezők reményei szerint legalább 60 ezer vendéget szórakoztatnak majd. A fesztivál idejére 5500 négyzetméter sátrat és 800 néygzetméter színpadot építenek fel a szervezők, akik a Soproni Nagyszínpadot 180 ezer watt teljesítményű hangtechnikai berendezéssel, 80 hagyományos-, és 40 intelligens lámpával szerelik fel. A Volt szépen kinőtte magát: az első fesztiválnak a városi csarnok legkisebb terme adott otthont. Akkor, 1993-ban 220 forint volt a jegyár, s a 800 fős publikum 5 fellépő műsorát tekinthette meg. Az idén egyébként a napijegy elővételben 5500, helyszínen 6000 forintot kóstál, a négynapos bérletért pedig elővételben 12 900, a helyszínen pedig 15 900 forintot kell leszurkolni.
QP | Quality Placement