Az Eurojackpot szelvénye eddig 660 forintba került, ma viszont már 680 forintot kell fizetni érte - vette észre a Pénzcentrum.

A portál azt írja, hogy húszezernél is több magyar szokott rendszeresen játszani az Eurojackpottal. A több európai országban játszható lottóban 50 mezőből 5 számot kell eltalálni, egy 10-es mezőből pedig kettőt. A sorsolást péntek esténként tartják, a főnyeremény ezen a héten bruttó 90 millió euró, tehát 29,6 milliárd forint.

A játék ára alapvetően 2 euró, ami még - a 330-as árfolyammal is - csak 660 forint körül lenne, de még ehhez képest is drágítottak. A Szerencsejáték Zrt szerint a drágulás mellett, a forintban meghatározott nyeremények értéke is magasabb lesz, azaz nagyobbak lesznek az alsó nyerőosztályok nyereményei.

A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.