A magyarok harmada teljesen leszakadt

Hatalmas Magyarországon az életmódbeli szegénység, közel 3 milliós az a réteg, amely nem fér hozzá oktatási alternatívákhoz, ez pedig a leszakadt csoportok újratermelődését eredményezi. A rendszerváltás óta érdemi javulás nem történt, a magyar társadalom pedig - bármennyire is mutatnák ezt a választási eredmények - nem egy koherens tömb. Éles határok vannak a rétegek között.
Szabó Dániel, 2018. november 24. szombat, 14:16
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

A magyar lakosság közel harmadának nem elérhető az oktatási vagy az egészségügyi választás lehetősége - derül ki a Társadalmi Riport 2018 című kiadványból, amelyről Kolosi Tamás, a Tárki elnöke és Tóth István György vezérigazgató beszélt az InfoRádiónak beszélt. A szakértők elmondták, hogy a társadalom 30-32 százaléka nem jövedelmileg szegény, hanem egyszerűen az életkörülményekben, az életmódban, a képzettségben, az életvitelben, a lakáskörülményekben való depriváltság nagyon széles réteget jellemez itthon.

A társadalmi leszakadás nagyjából 3 millió embert érint, ami miatt Kolosi Tamás szerint diszkriminatív azt mondani, hogy a felsorolt problémák a cigányságra jellemzők. Azért sem csak az ő problémájuk ez, mert a csoport létszáma 600-700 ezer ember összesen. A jelenségről elmondta, hogy nem új, már a '80-as években is kutatta, ahogy a hajléktalanság létszámában sincs érdemi növekedés, csak a városokba került a probléma, jól látható helyre. Azt viszont aggasztónak tartja, hogy a rendszerváltás óta eltelt 30 évben nem javult a helyzet.

"Az a réteg, amiről az imént szó volt, az oktatáshoz és az egészségügyhöz sem fér hozzá, és újratermelődik az alacsony iskolázottság és a rossz egészségügyi állapot is" - figyelmeztetett Tóth István György. Példával élve elmondta, hogy egy középosztálybeli ember válogathat az állami, magán, külföldi ellátások között, de egy társadalmilag lejjebb lévő szinten személynek erre nincs lehetősége, ami csak tovább növeli a szegregálódást. Az oktatás esetében is hasonló helyzetben van: pénzfüggő, ki milyen minőséget kap. Ez vezet részben a levált társadalmi csoportok újratermelődéséhez.

Tóth István György emellett azt is elmondta, hogy nagy a megosztottság társadalmon belül, ha nem egy választási politikai többséget nézünk. Szerinte a mostani évtized szerinte "nagyon ellentmondásos". Fel lehet ugyanis sorolni pozitív dolgokat a gazdasági adatokról, a munkanélküliségről vagy a jövedelmi depriváltságról, de amit társadalmi kohézió, összetartás alatt értünk, arról a szakember szerint nem lehet túl sok jót elmondani.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

terabit, 2018.11.25 14:09

@sziddha: te ostoba paraszt, legalább annyit tudnál Magyarországról és a történelemről, hogy ez az Osztrák-Magyar Monarchia idején történt 1860 és 1915 között, a 3 millió is kb 1.5-2 millió volt, akiknek csak egy kisebb része volt magyar.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

sziddha, 2018.11.25 12:33

Orbán uraság aki sűrűn hivatkozik a király nélküli királyság kormányzójának időszakára, ebben már sikerrel
utolérte Horthyt ! Akkor is volt 3 millió szegény, és akkor is kitántorogtak " egy kevesen" az ugyancsak gazdag
párti magyar honból " ! Az önálló gondolkodásra képtelen, kolomp vezérelt, elvakult vezér hívők tudatáig
ez aligha ér el !
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

sanyasanya, 2018.11.25 08:08

És kósa uramnak még ez is kevés . Dolgozzunk a javaslata alapján még többet , pénz meg talán majd három év múlva.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

na4, 2018.11.25 07:33

@krix6: Pontosan. Van kb. 2 millió ember a 18-65 éves korosztályból, akinek esze ágában sincs dolgozni.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix6, 2018.11.24 23:06

"közel 3 milliós az a réteg, amely nem fér hozzá oktatási alternatívákhoz"

közel 3 milliós az a réteg, AMELY NEM IS AKAR HOZZÁFÉRNI az oktatási alternatívákhoz...
Tökéletesen elég nekik a segílyke...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html