A Fidesz kamatostul fizethet a kampánylevelekért

A Fővárosi Bíróság elsőfokú, nem jogerős döntése értelmében a Fidesznek kamatostul kell megfizetnie a tavalyi országgyűlési választások második fordulója előtt kiküldött kampánylevelek kézbesítési díját a Magyar Postának - írja az Origo.hu
NAPI Online, 2003. március 4. kedd, 10:57
Fotó:

A bíróság Gazdasági Kollégiuma nem látta bizonyítottnak a párt érvelését, miszerint azért nem fizették ki a szerződésben szereplő 109 millió forintot, mert a posta számos levelet nem kézbesített. A bíróság arra kötelezte a pártot, hogy 15 napon belül fizesse ki a postának a 3,6 millió levélért járó 109 millió forintot és ennek kamatait, illetve a pártot terheli a per 1,35 millió forintos költsége is.

A Fidesz képviselője által a tárgyaláson bemutatott nagy halom, szerinte a posta által nem kézbesített kampánylevelet a bíróság nem értékelte bizonyítékként. A párt jogi képviselője ugyanis nem tisztázta, hogy a küldeményeket a postások nem vitték ki, vagy nem létező címekre próbálták küldeni, vagy netán már maguktól a címzettektől kerültek a párthoz.

A bíróság ugyanakkor közölte, a Fidesz hiába bizonyította volna a posta mulasztását, fizetnie akkor is kellene, mivel a levelek nem könyvelt küldemények - ajánlott levelek - voltak.

A párt jogi képviselője a per előző tárgyalásán 640 címet sorolt fel tételesen, mint olyanokat, amelyek nem kapták meg a leveleket. A posta azonban kimutatta ezekről, hogy vagy a rossz címzés miatt nem ért el a címzetthez a küldemény, vagy pedig olyan levelet mutattak be, amelyek nem is szerepeltek a szerződésben, mivel olyan helyek voltak a címzésen, ahol nem is volt második választási forduló, így nem is küldhetett oda kampányleveleket a párt.

A Fidesz jogi képviselője nem kívánt nyilatkozni az ítélet után, még arra a kérdésre sem válaszolt, hogy fellebbeznek-e az ítélet ellen - írja az Origo.

HOZZÁSZÓLÁSOK