A lakosság is a sztrájkok mögött áll

A Medián legújabb felmérése szerint a lakosság közel kétharmada ellenzi a szakszervezetek által is kifogásolt kormányzati reformokat és egyetért a sztrájkolókkal.
NAPI Online, 2007. december 12. szerda, 09:34
Fotó:

A Népszabadság tájékoztatása szerint a Miniszterelnöki Hivatal által a Mediántól megrendelt decemberi közvélemény-kutatásból kiderül: az emberek csaknem kétharmada, 63 százaléka egyetért a közelmúlt sztrájkjainak szervezőivel. Az adatok nagyrészt fedik a Liga által november végén kért felmérés adatait.

A Liga szervezte munkabeszüntetés számára az egyetlen igazi ellenfél immár az eddigi egységes állami egészségbiztosító részekre bontása, és egy kisebbségi tulajdonrész erejéig üzleti vállalkozásokkal való egyesítése - vagyis az egészségbiztosítási reform.

A vasúti szárnyvonalak megszüntetése, mint cél, viszont lassan elgyengül, mert erről az ágazat négy nagyobb szakszervezete közül hárommal tegnap megállapodást kötött a kormányzat. Igaz, a tüntetést és a munkabeszüntetést szervező Ligához tartozó vasutas érdekvédelmi szervezet ezt sem fogadta el. Ettől függetlenül a törvénnyel szemben komoly erők sorakoznak.

A Liga felhívására tucatnyi szervezet jelezte, hogy csatlakozik a határozatlan időre meghirdetett munkabeszüntetéshez. Igaz, a támogatók többsége csak egy napra állna le, de e tekintetben a Liga számíthat a hozzá tartozó, a közlekedés megbénítására képes vasutasokra, a Volán-dolgozók nagy részére, az ehhez a tömörüléshez tartozó - viszonylag kevés - pedagógusra, a nagyobb tanárszakszervezetre. Valószínű, hogy az orvosok közül is sokan tartanak egyfajta munkalassítási demonstrációt, leállnak több erőmű és gyár - így a Tungsram - dolgozói és sok helyen az örző-védők. Mindannyian az állami egészségügy védelmében.

Ami az általuk megkérdőjelezett reformot illeti: tegnap a parlamentben a törvényt módosító javaslatokat elfogadták a koalíciós képviselők, így a jelek szerint december 17-én megszületik az egészségbiztosítás reformjáról szóló törvény, és meglesz ellene a korábbinál kiterjedtebbnek ígérkező sztrájk is. Szili Katalin szocialista házelnök ugyan azt javasolta pártja frakcióülésén, halasszák februárra a végszavazást, ám ez nem kapott támogatást, a voksolás alól felmentést senki nem kért - igaz, akkorra már a házelnök távozott az ülésről.

HOZZÁSZÓLÁSOK