Összehívta kedd estére a nemzetbiztonsági kabinet ülését Orbán Viktor miniszterelnök az illegális bevándorlással összefüggésben.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a keddi kormánykonferencia után újságíróknak nyilatkozva jelentette be a tanácskozás összehívását. Lázár Jánost azzal kapcsolatban kérdezték, hogy szerdán a migránsok újabb nagyobb hulláma várható Szerbiából.

Kedden, sötétedés után érkezhetnek nagyobb számban migránsok Röszkére, a Szeged-Szabadka vasút nyomvonalán. A szerbiai Magyarkanizsáról több mint kétezer ember indult el.

Befogadóállomást látogatott meg Lévai Anikó

Felkereste a bicskei befogadó állomást kedden Lévai Anikó, az Ökumenikus Segélyszervezet szakemberekből és önkéntesekből álló csapatának tagjaként - közölte a szeretetszolgálat az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a szervezet jószolgálati nagykövete bekapcsolódott a gyermekeknek szervezett kézműves foglalkozásba, valamint ajándék játékokat is vitt magával. Lévai Anikó és Lehel László, a segélyszervezet elnök-igazgatója egyeztetett a tábor vezetőivel, és - mint közölték - elismerésüket fejezték ki azért a munkáért, amelyet a rendkívül leterhelt befogadó állomás dolgozói az elmúlt hónapokban végeztek.

A tábor munkatársai köszönetet mondtak a segélyszervezet aktív szerepvállalásáért a táborban egyidejűleg tartózkodó majdnem 100 gyermek pszichoszociális segítésében. A segélyszervezet szakemberei heti rendszerességgel tartanak gyermekfoglalkozásokat befogadóállomásokon.

Az Ökumenikus Segélyszervezet folytatni kívánja a Magyarországon tartózkodó migráns gyermekek segítését, ezért adománygyűjtést indított, amelyhez a www.segelyszervezet.hu honlapon lehet csatlakozni online adományozással - olvasható a szeretetszolgálat közleményében.

A segélyszervezet jószolgálati nagyköveteként Lévai Anikó július elsején a nagyfai ideiglenes befogadó központba látogatott, ahol a Magyar Evangélikus Egyház egymillió forintos adományából segített migráns gyerekeket az Ökumenikus Segélyszervezet.