Az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) üdvözli, hogy a kormányzat egyeztetni kíván a Magyarországon működő nagy multinacionális cégekkel, és kész konzultációs lehetőséget teremteni számukra, felajánlja együttműködését a kezdeményezésben - közölte pénteken a kamara az MTI-vel.

Orbán Viktor miniszterelnök és a Magyar Európai Üzleti Tanács vezetőinek csütörtöki megbeszélése után közölte a kormányfő szóvivője, hogy a tárgyaláson született megállapodás alapján a Miniszterelnökség és az üzleti tanács munkatársaiból létrejön egy konzultációs iroda, amely szervezeti keretet biztosít majd a folyamatos egyeztetéshez a Magyarországon működő nagy multinacionális cégekkel.

Az Amerikai Kereskedelmi Kamarába tömörült mintegy 450 vállalat régóta hangoztatja, hogy a Magyarországon befektetett működő tőke mellett fontos az a pozitív hatás is, amit az idetelepülő nagy multinacionális cégek a termelékenység növelésében, üzleti-szakmai tudásban, innovációban, ipari kultúrában, jogkövető és felelős vállalati működési modellben idehoznak, nem is beszélve az általuk létrehozott sok ezer munkahelyről - hangsúlyozta az AmCham.

Havas István, az AmCham elnöke szerint közös cél Magyarország versenyképességének javítása és befektetőbarát gazdasági-szabályozási környezetet kialakítása. Ezért folyamatos és aktív párbeszédre törekszenek a kormánnyal, amelynek alapot teremt a korábban, 2011 februárban aláírt Stratégiai Együttműködési Megállapodás.

A Portfolio.hu korábbi cikke egy külföldi tanulmányra hivatkozva hangsúlyozza a nemzetközi vállalatok szerepét a magyar gazdaságban, főleg ami az exportképességet, és a gazdasági komplexitást illeti. Amennyiben a nemzetközi vállalatok nem hozták volna Magyarországra a legmodernebb technológiát és az ezt használni képes munkakultúrát, a magyar gazdaság valószínűleg nem foglalna el ilyen előkelő helyet a gazdasági komplexitást értékelő nemzetközi rangsorokban.