A Nomura tart a magyar kormánytól

Idén évben több kockázatos eseménnyel kell számolni a régióban, mint tavaly. Nem csak azért, mert a Fed lassítja a pénznyomdát, és emiatt eltűnhet az elmúlt években igen kedvező likviditásbőség a feltörekvő piacokról, több ország is fontos fordulóponthoz érkezett - vélik a Nomura londoni elemzői.
portfolio.hu, 2014. január 7. kedd, 13:07
Fotó: Napi.hu

Összességében a Nomura úgy látja, a feltörekvő európai régióban (beleértve Bulgáriát, Csehországot, Magyarországot, Lengyelországot, Romániát, Szlovákiát és Szlovéniát, Ukrajnát, Szerbiát is) 2014-ben jóval több kockázati tényezővel kell számolniuk a befektetőknek, mint 2013-ban. Alapvető változást hozhat a külső környezet változása (például fejlett országok monetáris politikai irányváltása), illetve ezzel együtt az egyes országok saját monetáris politikájának változása is. Még ha a Fed tapering (az amerikai jegybank monetáris lazításának csökkentése) nem is lesz egy "big bang" esemény, azaz a piac viszonylag simán veszi az eszközvásárlások csökkentését, 2014 egyik fő kockázati tényezőjének mégis ez számít.

Néhány héten belül jöhet a bejelentés a devizahiteles ügy kormányzati megoldásáról Magyarországon - véli Peter Attard Montalto. A Nomura elemzője szerint annak ellenére, hogy a Fidesz továbbra is erős népszerűségnek örvend, a kormány még a választások előtt meg szeretné tenni ezt a lépést, hogy még a választások előtt jóváhagyják, majd a választások után életbe léphessenek az intézkedések. tavaly nem volt ok a sietségre, a Kúria döntésére való várakozás is alkalmat adott a halasztásra. A választások előtt azonban számíthatunk kormányzati akcióra, különösen, ha a Fed tapering feltörekvő piaci hatása enyhének mutatkozik, ami még inkább felbátoríthatja a kormányt, hogy egy drasztikusabb devizahiteles csomaggal rukkoljon elő - véli Montalto, aki szerint első körben a lakáscélú jelzálog devizahitelek kerülhetnek sorra.

Ez azonban csak az első lépés. Második körben az önkormányzati adósságok újrastrukturálása jöhet 2014 első felében, majd nagyon valószínűleg a kormány kiterjesztené a devizahiteles csomagot a nem lakáscélú jelzáloghitelekre is az év vége felé. A befejezés ütemezése Montalto szerint kulcsfontosságú. A kormány másik kimondott céljához kötődik ugyanis, miszerint a magyar bankszektor 50 százaléka magyar kézben legyen, amit - a külföldi bankok magyarországi leánycégeinek felvásárlását - könnyítené meg, ha ezen cégek értékeltsége lecsökken. Montalto szerint néhány bank kivonulására lehet számítani, ami az idei év második félévétől 2015 első feléig történhet meg.

A bankok kivonulása a magyar gazdaság potenciális növekedését is érinti, amit Montalto szerint a piac jelenleg nem annyira vesz figyelembe, így a növekedési lehetőségeinkkel kapcsolatban kissé optimista a piac.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

jobbajobb, 2014.01.07 16:25

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bhole, 2014.01.07 16:16

@jobbajobb: A nagybácsi cucilista képviselő az európai parlament nevű funkciótlan pénznyelőben.
Amúgy máltai bárók, van otthon vagy két kecskéjük is.
A nevükben szereplő "retard" jól leírja őket.
Különös, hogy mekkora sajtót kap ez a kis kcsg, akinek még egy jóslata sem járt közel a valósághoz, gondolatmenete, meg okoskodásai teljesen logikátlanok és alpvető közgazdasági ismeretek hiányáról tanúskodnak.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

homeros, 2014.01.07 14:32

2011. végén is bebizonyította a szektás csürhe, hogy képesek 35 milliárd eurós devizatartalék mellett a csőd szélére kormányozni az országot... most se jobb a helyzet, sőt...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

jobbajobb, 2014.01.07 13:55

2010 óta nemzethalált ,összeomlást ,meg minden hülyeséget mondott már a Nomura ..,gondolom Háttérhatalom parancsára ...hiteltelenek !!!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html