A tanács megállapította, hogy a költségvetési kiadások egyes tételeinél túllépések vannak, valamint a bevételeknél jelentős elmaradások jelentkeznek, amelyek nagyobbrészt a makropálya alakulásával, továbbá a Magyar Bankszövetséggel kötött megállapodással állnak összefüggésben.

A költségvetés idén 2,5 százalékos, 2013-ra 2,2 százalékos GDP arányos hiánycélt tűzött ki - eszerint az idei hiánycél már a legnagyobb igyekezettel sem tartható. A KT döntését az MNB elemzése alapozta meg, amit szintén ma hozott nyilvánosságra a jegybank. (A KT tagja az Állami Számvevőszék, az Magyar nemzeti Bank elnöke, valamint Kovács Árpád, a KT elnöke.)

Az MNB számításai szerint a zárolások után az idei államháztartási hiány a GDP 2,8 százaléka lesz, részben magasabb kiadásoknak részben az elmaradó bevételek miatt. Így az államháztartás pénzforgalmi hiánya a tervezett 576 milliárd forinttal szemben 747 milliárd forint lehet - vagyis 171 milliárdos a túllövés.

A bevételi oldalon a legnagyobb érvágást a 137 milliárd forintos bankadó kiesés okozza, ami egyenes következménye a bankszövetséggel kötött megállapodásnak, vagyis, hogy a pénzintézetek csökkentheti a bankadójukat a végtörlesztéssel és az árfolyamgáttal kapcsolatos költségeikkel. Ehhez hasonló mértékű 75 milliárdos kiesést prognosztizál a tervekhez képest a az MNB a egyszerűsített vállalkozói adóban is, ugyanis az év eleji adókulcs emelés miatt jóval nagyobb számban léptek ki a vállalkozások az eva-körből a korábban feltételezettnél.

Kiadási oldalon a MNB az államadóssággal kapcsolatos kiadások 130 milliárdos elszaladásával számolnak - ugyanis a kormány jóval alacsonyabb kamatpályával számolt 2012-re, annál, mint ami kialakult. A nyugdíjkiadások is mintegy 74 milliárd forinttal magasabbak lesznek a tervezettnél - mivel jóval többen vették igénybe a 40 év szolgálati idővel rendelkező nők a korai nyugdíjat a korábbi feltételezéseknél, de 45 milliárdos túllépés várható a gyógyszerkasszában és az orvosi kiadásoknál is.

A KT arról is határozott, hogy a 2013-as költségvetéshez benyújtott kormányzati módosító javaslatok - az új adókkal kapcsolatos számok, oly mértékben írták át a költségvetés szerkezetét, hogy soron kívüli elemzés alá veti a 2013-as büdzsé tervezetét. A  KT leveléből az is kitűnik, hogy különösen nehezményezik, hogy a kormány 300 milliárdos munkahelyteremtő csomagjának ellentételezésbe olyan 160 milliárdos bevételnövekedést terveztek be, amit a kormány az adóbeszedés hatékonyságának növekedésétől vár. Ez ügyben a  KT külön adatokat kér a nemzetgazdasági tárcától a véleménye újbóli kialakításához.