A nyugdíjasokra (is) támaszkodna Magyarország

Az emberi erőforrások minisztere szerint Magyarország csak az idősebb generációk élettapasztalataival, tudásával és bölcsességével lehet igazán sikeres. Balog Zoltán az idősek október 1-jei világnapja alkalmából hétfőn Budapesten köszönetet mondott azoknak, akik a háború után felépítették és "életben tartották" az országot.
MTI, 2012. szeptember 24. hétfő, 12:36
Fotó: Napi.hu

A Művészetek Palotájában tartott rendezvényen a tárcavezető azt mondta, fontos, hogy az idősebbek ne csak anyagi megbecsülésben részesüljenek, hanem a fiatalabbak megbecsülését, odafigyelését is érezzék. Balog Zoltán ezzel összefüggésben arra is felhívta a figyelmet, hogy az új alaptörvény kimondja, a nagykorú gyerekek kötelesek a rászoruló szüleikről gondoskodni. Ez szerinte olyan kötelesség, amely alapjául szolgálhat a nemzedékek közötti szolidaritás megerősítésének. "A nemzedékek közötti szolidaritás éppúgy fontos, mint a nemzetek közötti szolidaritás, jó, hogy néha az Európai Unióval is egyet lehet érteni" - mondta a miniszter. Balogh Zoltán a tárcája által kiírt, időseknek szóló életútírói pályázat nyertesei előtt arról is beszélt, nem biológiai kérdés, hány éves az ember, szavai szerint a kor valójában "az ember szívében dől el, és a szeméből látszik".

Soltész Miklós, a tárca szociálpolitikai államtitkára - a legalább negyven éve házasoknak szóló pályázat ötletadója - hangsúlyozta, hogy a család a nemzet megmaradásának alapfeltétele, ezért szerinte nem lenne szabad a házasság, a család intézményét tovább rombolni "semmilyen üzenettel". Elmondta, a Hogyan őriztük meg című pályázatra a várt néhány tucatnál jóval több, csaknem ezer pályamunkát kaptak. Hozzátette, a pályázók között 98 éves is volt, valamint olyan házaspárok, amelyek 60-70 éve együtt vannak. Utalt arra, a felhívás célja az volt, hogy hiteles történeteken keresztül mintákat adjanak a fiatalabb korosztálynak a házasság értékteremtő és értékmegtartó intézményéről. A tárca egy másik pályázat eredményhirdetését is most, az idősek világnapjához kapcsolódó rendezvényen tartotta; az Életút elnevezésű pályázaton az idősebbek személyes történetük egy-egy emlékezetes pillanatát írhatták meg, akár egy történelmi eseményhez, például a második világháborúhoz vagy az 1956-os forradalomhoz kapcsolódóan. A tárcához mintegy háromezer pályamunka érkezett; a pályázatok nagy száma miatt a programot két részre bontották, és most ismertették a második forduló eredményét. Jókai Anna író, a bíráló bizottság elnöke arról beszélt, hogy az írásokban a magyar nemzet elmúlt évtizedeinek története elevenedett meg, és azokban "minden bajunkat, minden fájdalmunkat feldolgozták". Szavai szerint a sok jó írás megerősítette abban a hitében, hogy "az utolsó percig tovább kell adni valamit". Több pályamunka már jelenleg is olvasható a www.eletut.kormany.hu honlapon, és a tárca azt ígéri, hogy rövidesen több száz újabb pályaművet is feltöltenek az oldalra.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Blama, 2012.09.24 16:29

Dögöljön meg...lehetőleg máma még!

( S én nem a nyugdíjaskorú embertársaimra gondolok, óh nem! )
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Borisz1106, 2012.09.24 15:34

@rw: Veled értek egyet! Ez evidens..
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Enoland, 2012.09.24 15:28

Felneveltem édes húgomat, és apám második házasságából származó öcsémet, igaz jelentős nagyszülői segítséggel. Most már van két saját gyerekem a feleségemmel, és nem régiben fogadtunk örökbe egy tizenkét éves kislányt. Az édesapám már nincsen közöttük, anyámmal évek óta nem beszélek. Én valahogy nem szeretném eltartani őt, és ha élne apámat se. Az ő munkájukat is én végeztem el, a saját életem és magánéletem rovására. Amúgy meg dédnagymamám nyugdíja nagyobb mint én tanári fizetésem, igaz ennek megvannak előző rendszerből származó okai. Ha feleségem nem dolgozna, hatvan órát másfél állásban, mi sem tudom hogy maradnánk fent, pedig nekünk csak egy nem sokára kifutó kocsi hitelünk van.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rw, 2012.09.24 14:51

@totimi53:
Érdekes, én úgy gondolom normális embert még kötelezni sem kell a szülők esetleges eltartására ha úgy alakul, mert magától megteszi. Elgondolkoztató hogy van aki szerint ez aljasság.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

totimi53, 2012.09.24 14:17

Az ALAPTÖRVÉNY teljesen "ELHIBÁZOTT" rendelkezése a mai - és még vagy harminc évig tartó - gazdasági helyzetben KÖTELEZNI a gyermekeket a szülők eltartására, amikor MÉG a SAJÁT GYERMEKÜKET/GYERMEKEIKET SEM tudják EMBERI módon felnevelni, kizárólag CSAK hatalmas erőfeszítések és LEMONDÁSOK árán!!! Különösen IGAZ ez az EGYGYERMEKES családokra, akik még a hiteleiket is alig-alig tudják finanszírozni, HA TUDJÁK EGYÁLTALÁN!!! Az ILYET CSAK és CSUPÁN az a NÉHÁNY EZER ember tudja megtenni, akik a TÖBBMILLIÁRDOS tőkével rendelkezők közé tartoznak... TISZTELETTELJESEN kérem ezt a MEGALOMÁNIÁS Törpördögöt, hogy gondolja végig, milyen ÓRIÁSI BAROMSÁGOKAT és ALJASSÁGOKAT követett el az elmúlt 2,5 év alatt az ország lakosságának mintegy 98%-ával...!!! KEZDJEN el végre a KISEMBEREK gondjaival is törődni, NE CSAK AZZAL: hogyan jut el nap, mint nap csemetéje a gödöllői MAGÁNISKOLÁBA - kisbusszal - ... JA, IGEN: JÖHET a TEK ellenőrizni/elhurcolni/vád alá helyezni... Persze, akkor hozzák a kedves "rokonaikat, barátaikat" is...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html