Áder visszadobta - ez már a CBA-nak is fájhat

A veszteséges működést tilalmát az eredetileg tervezettnél kisebb árbevételű üzletekre is kiterjesztenék.
MTI, Napi.hu, 2014. december 23. kedd, 14:57
Fotó: Napi.hu

Szigorúbb szabályokkal és kioktatással vág vissza a kormánypárt Áder János köztársasági elnöknek, amiért visszadobta a hipermarketekre kihegyezett, nemrég elfogadott két új törvényt - írja a hvg.hu. A veszteséges működés tilalmát az árbevételi korlát jelentős leszállításával kiterjesztik a kisebb cégekre is, ami már néhány CBA-cégnek is fájhat, nem csak a multiknak. A 2018-as határidőt ért kifogásra pedig azzal replikáztak, hogy egy évvel előrébb hozzák a tiltást, már a 2015-2016-os üzleti év alapján, 2017-től indulhat a buldózer a kiskereskedelmi szektorban.

A törvény módosítása szerint amennyiben egy nagy árbevételű bolt több mint két évig veszteséges, akkor be kell zárni. A törvényalkotási bizottság az ehhez eredetileg megszabott 50 milliárdos árbevételi határt leszállította 15 milliárd forintra, így az értékesítési szankció több üzletet érinthet majd: azokat, amelyek nettó árbevételének több mint fele napi fogyasztási cikk kiskereskedelmi értékesítéséből ered, két egymást követő üzleti évben elért nettó árbevétele pedig eléri a 15-15 milliárd forintot, de a mérleg szerinti eredménye mindkét esetben nulla vagy negatív. (A kereskedelemről szóló törvény alapján napi fogyasztási cikknek számít az élelmiszerek mellett az illatszer, a drogériai termék, a háztartási tisztítószer, a vegyi áru és a higiéniai papírtermék.) A korábban javasolt 2018 helyett ráadásul már 2017. január 1-jétől alkalmazható lesz a tiltás a 2015-ös és a 2016-os üzleti év alapján.

A képviselők - az MTI beszámolója szerint - 120 kormánypárti igen szavazattal, 31 szocialista és független nem ellenében, valamint 23 jobbikos és LMP-s tartózkodás mellett fogadták el a változtatásokat.

A törvényalkotási bizottság módosította az épített környezet védelméről szóló törvényt is, amit Áder János szintén visszaküldött. (2018-tól ezzel a törvénnyel tiltották be a bruttó 400 négyzetméteresnél nagyobb, napi fogyasztási cikkeket árusító üzletek működését a világörökségi területeken.) A dátum maradt, a testület viszont rendezte az államfő által kifogásolt határidőket.

A törvényalkotási bizottság a módosítás indoklásának utolsó mondatában kioktatta a jogvégzett Ádert arról, amit minden első éves joghallgató tud, hogy a kormányrendelet is jogszabály, márpedig az Alkotmánybíróság csak azt írja elő, hogy jogszabály határozza meg a szempontokat.

A képviselők 119 kormánypárti igen szavazattal, 35 nem ellenében, 18 tartózkodás mellett fogadták el az épített környezet védelméről szóló, december 9-én jóváhagyott, de az államfő által december 19-én megfontolásra visszaküldött indítvány módosítását. A változtatásra az MSZP mellett az LMP és a független képviselők is nemmel szavaztak, míg a Jobbik tartózkodott.

A december 9-én elfogadott javaslat szerint a kormányhivatal állásfoglalása kialakításához kikéri annak a bizottságnak a véleményét is, amelynek az első döntés alapján február elsejéig kellett volna létrejönnie. A testületbe a Miniszterelnökséget vezető miniszter mellett a kereskedelemért, a településfejlesztésért, a környezetvédelemért, valamint a közlekedésért felelős tárcavezető delegálhat tagokat.

Áder János ezzel kapcsolatban úgy vélte, joghézagot eredményez, ha a január elsején hatályba lépő törvény a szakhatósági eljárásában egy olyan bizottsági vélemény beszerzését írja elő, amely csak február elsején alakul meg. A parlament erre válaszol január 15-ére előrehozta a bizottság megalakításának határidejét, továbbá kimondta, hogy a januárban benyújtott építési kérelmek ügyintézési határideje február elsején kezdődik.

A köztársasági elnök második aggálya arra irányult, hogy a kormányhivatal felfüggesztheti eljárását arra az időre, amíg a bizottságtól meg nem kapja meg az engedélyeztetéssel kapcsolatos véleményt. Áder János szerint ez a szabályozás nem biztosítja az ügyfelek tisztességes ügyintézéshez való jogát. A parlament erre reagálva módosításában eltörölte az eljárás felfüggeszthetőségét.

Az államfő harmadik aggálya az volt, hogy a törvény nem határozza meg a bizottságnak, hogy milyen szempontok alapján kell mérlegelnie.  Gulyás Gergely, a törvényalkotási bizottság fideszes elnöke az Áder János aggályai után megfogalmazott módosítások indoklásában kifejtette, azért nem fogalmaznak meg új szempontokat a mérlegeléshez, mert a törvényjavaslat szerint kormányrendelet szabályozhatja azokat. A kormánypárti politikus megjegyezte még, hogy a szakhatósági hozzájárulás iránti kérelem elbírálásakor környezetvédelmi, közlekedési és településfejlesztési szempontok az irányadók, amelyeket a kormány részletesen szabályoz.


HOZZÁSZÓLÁSOK
 

megalodon, 2014.12.23 19:16

@unortodox: na ja 10% ot 500 millás adóalapig. szóval 5-50 millából megusszák.

Miközeben itt van az új sávos élelmiszer felügyeleti dij ahol 300 milliárd felett sávosan 6% a dij, tehát a 700 milliárdos Tesconak 24 milliárd..sarc.

Szóval emiatt nem sok értelme van ennek a törvénynek, azt hiszik, hogy a dömpingárakat a nagy láncok a nyereségük terhére vetik be a Cba és a Coop boltok ellen, miközben egyszerüen csak ritka szar a Cba és a Coop beszerzése és a müködtetése ezeknek a boltoknak is lényegesen drágább az egységnyi forgalomra vetitve...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

RealMan, 2014.12.23 18:59

@unortodox:
Ja...de a haverok majd a kreol oldalon visszaosztanak és lásd a befizetendő nyereségadó hoppp eltűnik, azaz "térül-fordul" és visszamegy a kiindulási ponthoz.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

unortodox, 2014.12.23 18:54

@megalodon: cég 50 milla veszteség helyett 50 milla nyereséget fog bekönyvelni...nem oszt nem szoro


..hahaha..,akkor adótót is fizet ..,nyereségadót..,veszteség után nem lehet nyereségadót fizetni !!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

megalodon, 2014.12.23 17:50

Akkor majd az 500 milliárdos cég 50 milla veszteség helyett 50 milla nyereséget fog bekönyvelni...nem oszt nem szoroz....az áraik eddig is irgalmatlan magasok voltak nem dömpingáron dolgoznak ugyanis hanem extra profitért amit szépen máshol realizálnak, mint például drágábban veszik meg a sajátmárkás terméküket a központból,kvázi ott képződik a nyereség !!!

Ökölszabályként a bolti árak feléért lehet nagy tételben beszerezni az árut ..azaz 100 milliárdos árréstömegekről van itt szó ami a magyar bérek és egyéb költségek levonása után is brutális összeg !!!

Ez a Fidesz mostanában teljesen értelmetlen törvényeket hoz !!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

unortodox, 2014.12.23 16:50

A veszteséges működést tilalmát az eredetileg tervezettnél kisebb árbevételű üzletekre is kiterjesztenék.....



..helyes !!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html