Adjunk fizetést focimeccs-belépőben!

Akár Fradi-bérletben is ki lehet fizetni jövőre a munkáltatót, ha zöld-fehér vér csordogál az ereiben.
Napi.hu, 2013. november 18. hétfő, 11:13
Fotó: Napi.hu

Az adótörvényekhez a zárószavazás előtt benyújtott módosító csomagban olyan enyhítés található, amely eltörölné az adómentesen adható sportbelépők értékhatárát. Eddig sport vagy kulturális eseményre szóló belépőt úgy lehetett adómentesen adni a béren kívüli juttatások keretében, hogy annak értékhatára 50 ezer forint volt. Ez meg is marad a kulturális programok esetében, vagyis a színház, opera, egyéb előadás továbbra is csak 50 ezer forintig lenne
támogatható, ám a sporteseményeknél ez a korlát megszűnik 2014-től.

A javaslat szerint, amelyet a kormány nevében a nemzetgazdasági tárca nyújtott be, a sportról szóló törvényben meghatározott eseményekre lenne érvényes a korlátlan adómentesség. Ez azért nem jelent túl nagy szűkítést, a törvény ugyanis így rendelkezik a sportrendezvényekről: "sportszervezet vagy sportszövetség által versenyrendszerben vagy azon kívül, résztvevők jelenlétében megtartott verseny, mérkőzés. A sportesemény sportrendezvénynek minősül." Hirtelen elég nehéz volna olyan eseményt találni, ami ebből kilóg, s a lehetőséget tárháza szinte végtelen, ha azt is ide vesszük: nem csak magyarországi sporteseményekre érvényes a kedvezmény.

A tapasztalatok alapján azért nem fogja szétszaggatni a kereteket ez az adómentes juttatás, eddig sem kapkodtak a munkavállalók a sportbelépőkért. De jövőre akár a szocsi olimpiára is kaphat belépőt a lelkes munkavállaló.

Az ugyanakkor látszik, hogy a szabályozás elég könnyen kihasználható. Akár meccsjegyekkel is ki lehetne fizetni az alkalmazottat, aki aztán jó pénzért el is adhatja a jegyeket, hiszen azok egyelőre nem névre szólnak. Ennek fényben pedig legalábbis érdekes, hogy miért ezt a juttatást erőlteti a kormány például az öngondoskodás helyett.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

MMM108WWW, 2013.11.18 15:22

@hat106: na látja egyikhez sem ért .Ugyanazt csinálja mint az elődei lopni,csalni,hazudni.Azért egy valaminek örülök ,hogy maga ugyanúgy fogja nyögni az újonnan fel vett hiteleket mint én.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Kotkodus, 2013.11.18 14:20

@hat106: "Annyi szavazójuk lesz a vihogó balosoknak, mint ahányan belépőben kapják a fizetésüket!"

ha nem is annyi, de annyival több... nem vagy te teljesen ostoba, csak érzelmi megfontolásból mindig elrontod a végkövetkeztetés előjelét...

egyébként pontosan ki állt fel és vallotta be, hogy nem ért a focihoz? mostanában nem olvastam sok újságot. az offshore cégeimmel kellett foglalkoznom... :)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

thony, 2013.11.18 13:48

...en + a felcsuti kisvasutra szeretnek jegyet,

...Bajnai - kozgazdaszkent - nem ert agazdasagpolitikahoz, elkepzelheto,
...viszont a felcsuti jogasz - aki 1 percet sem dolgozott eleteben - nem tudja melyik orszagban el, az 100%!

schonen tag noch
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

hat106, 2013.11.18 13:45

@MMM108WWW:

...szerintem annyit, mint a focihoz...
Neki ahhoz kell értenie kire kell bízni a gazdasági dolgokat.
A fő csapásvonalat kell kijelölnie és embereket kinevezni akik elvégzik a csapást...
Ők nem mondják: bizony nagyon fájdalmas csapásokat végeznek.

Végre azokon akik meg is érdemlik!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

MMM108WWW, 2013.11.18 13:24

Miért az Orbán Úr ért a gazdasághoz?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html