Áfabefizetésben jók vagyunk Brüsszel szerint is

Az online korszak bevezetése óta Magyarországon öt év alatt 12 százalékponttal csökkent az úgynevezett áfa-adórés; az Európai Bizottság csütörtökön megjelent tanulmánya szerint eredményesek a kormány gazdaságfehérítő intézkedései, amelyeknek köszönhetően 2018-ra, az Európai Unióban is példaértékű módon, egyszámjegyűre zsugorodott az adóelkerülés mértéke - tájékoztatta Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár az MTI-t.
Domokos Erika, 2019. szeptember 5. csütörtök, 17:36
Fotó: Getty Images

A bizottság tanulmánya alapján a magyarországi becsült áfa-adórés - azaz a költségvetésből kieső áfabevétel - mértéke a 2013. évi 21 százalékról 9 százalékra csökkent 2018-ban. A legnagyobb csökkenést 2017-ről 2018-ra sikerült elérni, amikor 13,9 százalékról a bizottság szakértőinek előzetes becslése alapján megközelíthette a 9 százalékot az adórés mértéke. A tíz százalék alatti adóelkerülési ráta nemcsak azért példaértékű, mert az uniós átlag alatti érték, hanem azért is, mert nagyon rövid idő alatt sikerült ekkora tisztulást elérni a piaci szereplők körében - közölte az államtitkár.

A gazdaságfehérítés online korszakának a kezdete 2014. szeptember 1-re datálódik, ugyanis akkortól kötelező az online pénztárgép használata. A következő évben indult az ekáer (elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszer) éles üzeme, majd 2018. július 1-én debütált az adócsalás elleni fellépés harmadik pillére: az online számlázás rendszere, amelynek jelentős szerepe volt abban, hogy tavaly 9 százalékra csökkent az adórés mértéke.

Eddig a Nemzeti Adó- és Vámhivatal rendszerén keresztül már mintegy 53 millió számlát küldtek be a vállalkozók. A folyamatosan beáramló adatok segítségével az adóhivatal kockázatelemzői szinte azonnal észlelik az adózóknál felmerülő kockázatokat, amelyekre a revizorok gyorsan reagálnak - összegezte az online szisztéma előnyét Izer Norbert.

A piaci elemzők értékelése szerint is bevált az online számlarendszer, amely számításaik szerint egy év alatt 200-250 milliárd forint plusz bevételt termelt az államkasszának - jegyezte meg az államtitkár, hozzátéve, hogy 2019-ben az áfa-adórés mértéke még tovább csökkenhet, mivel az idei az első olyan év, amikor teljes évben érvényesül az online számlázás bevételekre gyakorolt hatása.

Brüsszel évről évre méri minden egyes tagállam esetében a várt áfabevételek és a ténylegesen beszedett összeg közötti különbséget. Ez az úgynevezett áfa-adórés, amelybe az adóelkerülés miatt elméletileg kieső költségvetési bevételeken kívül beleszámít például a fizetésképtelenség, felszámolás és egyéb tagállami sajátosságok miatt kalkulált összeg is - írta az MTI.

Az uniós országokban évek óta mérséklődik az áfakiesés
A számított és a ténylegesen beszedett áfa összegének különbözete jelentette áfakiesés évek óta csökken, 2017-ben 137 milliárd euró volt az uniós országokban - közölte az MTI szerint Pierre Moscovici, a gazdasági és pénzügyekért, valamint az adó- és vámügyért felelős biztos a jelentés bemutatásakor. Az áfabevétel-kiesés 2017-ben 8 milliárd euróval csökkent, ami nagyságrendileg megegyezik a 2016-ban regisztrált 7,8 milliárd eurós csökkenéssel. Az áfahiány 2017-ben az összes uniós áfabevétel 11,2 százalékát, míg 2016-ban a 12,2 százalékát tette ki. Ez a csökkenő tendencia már az ötödik egymást követő éve tart.
A biztos szerint az évek óta tartó áfabevétel-kiesés csökkentése 2017-ben többek között a kedvező gazdasági környezetnek és egyes rövid távú uniós intézkedéseknek volt köszönhető. Az áfarés - amely annak a fokmérője, hogy mennyire hatékonyak az áfabefizetésre és az adószabályoknak való megfelelésre vonatkozó intézkedések az egyes tagállamokban - Romániában volt a legnagyobb, ahol 2017-ben a várt áfabevétel 36 százaléka nem folyt be az államkasszába. Romániát Görögország (34) és Litvánia (25) követte. Magyarországon csökkenő tendenciát követve a mutató 9 százalékra mérséklődött 2018-ban az egy évvel korábbi 14 százalékról. 2013-ban a várt áfabevétel 21 százaléka, 2014-ben 19 százaléka, 2015-ben 16 százaléka, 2016-ban 15 százaléka nem folyt be az államkasszába. Az áfarés Svédországban, Luxemburgban és Cipruson volt a legalacsonyabb: ezek az országok a tervezett áfabevételnek csak az 1 százalékától estek el. Abszolút értelemben Olaszországban mérték a legmagasabb áfabevétel-kiesést (33,5 milliárd eurót).

A bizottsági jelentés szerint 2018-ban is folytatódott a csökkenő tendencia, az előzetes számítások szerint az áfarés mértéke nem érte el a 130 milliárd eurót és a teljes áfabefizetési kötelezettség 10 százalékát. A nagyarányú áfakiesés arra hívja fel a figyelmet, hogy az Európai Unió áfaszabályait teljeskörűen meg kell reformálni, és hogy a tagállamoknak szorosabban együtt kell működniük az áfacsalás visszaszorítása és a jogszerű üzleti és kereskedelmi tevékenységek megkönnyítése érdekében - tette hozzá az uniós biztos.

HOZZÁSZÓLÁSOK