Idén Magyarországon gazdaságpolitikai fordulat történt, az ország gazdaságában megindult a növekedés, az év első háromnegyedében 0,9 százalékkal bővült a teljesítmény - mondta az MTI-nek adott évértékelésében Parragh László.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke szerint adatok ugyan lassú kilábalásra utalnak, de azt mindenképpen jelzik, hogy megindult a gazdaság bővülése és örvendetes, hogy a magyar termékek legfőbb felvevő piaca, Németország stabil növekedést mutat, a német gazdasági teljesítmény hazánk ipari termelését is növelni tudta.

Valami megmozdul

A kamara számításai szerint 2011-ben a gazdasági növekedés 3 százalék körül várható, ezen belül leginkább az ipari termelés 7-8 százalékos bővülésére lehet számítani, a belső fogyasztás, az építőipar és a mezőgazdaság is "megmozdul". A belső piacot élénkítik majd az adóváltozások, a lakossági jövedelmekben mintegy 270-320 milliárd forintot fordítanak majd belső fogyasztásra, vagy a hitelek visszafizetésére.

A vállalkozói szféra jövedelempozíciójának javulását jövőre 100-140 milliárd forintra becsülte Parragh. Ez viszonylag "karcsú összeg", de a korábbi időszakban elért jövedelempozícióhoz képest fordulópontot jelent - tette hozzá az MKIK elnöke.
A  fogyasztás és a beruházások mintegy 4-5 százalékos bővülésével számolnak az MKIK-nál 2011-ben.

Az áttöréshez kevés

Aggasztó, hogy a 2011. évi keret a Gazdaságfejlesztési Operatív Programban (GOP) 155 milliárd forint, a regionális operatív programok (ROP) gazdaságfejlesztési részében 30 milliárd forint, a Közép-magyarországi Operatív Programban (KMOP) 25 milliárd forint, ezek azonban együttesen sem jelentenek akkora pénzösszeget, amely képes lenne áttörést hozni a gazdaságban - hangsúlyozta Parragh László.

Az MKIK elnöke szerint ugyanakkor az uniós források és az adóátrendezés együttesen kedvezően hat a gazdaságra. A kkv-szektor számára elérhető gazdaságfejlesztési keretet a 2007-2013. közötti időszak hátra lévő részében mindenképpen emelni kell ahhoz, hogy a termelőeszközöket bővítésére, megújítására sor kerülhessen - mondta Parragh László.

A kormány komolyan gondolja az együttműködést a gazdaság szereplőivel, hiszen a választás előtt kötött megállapodás alapján programjában figyelembe veszi a kamarától érkező javaslatokat - tette hozzá Parragh. A kamara elnöke példaként említette a Széchenyi Kártya program kibővítését, a szakképzésben történt jelentős elmozdulást. Ugyanakkor óriási kihívást jelent majd az Új Széchenyi Terv, mivel az ehhez kötődő pályázati kiírásokban csúszás látszik, és a kereskedelemfejlesztést a tárcák közti presztízsharcok hátráltatják - mutatott rá Parragh.

A kamara azzal együtt, hogy megállapodást kötött a kormánypárttal, független köztestület - emelte ki az MKIK elnöke. Hozzáfűzte: a kamara álláspontja sosem lehet más, mint a vállalkozók többségének véleménye.
Jövő év első félévében napirenden lesz a kamarai törvény, az MKIK konkrét elképzelést tett le a jogalkotás folyamatában, és ha sikerül megállapodni valamennyi érintettel, akkor jövőre átalakul a kamarai rendszer - mondta Parragh László.