Aggódnak a fiatalok: mi lesz a nyugdíjjal?

Az X-generáció jelentős része szerint az 1980-1994 között születettek csak rövid távon gondolkodnak pénzügyeikről, nem takarékoskodnak és idősödő szüleik nem számíthatnak az ő anyagi támogatásukra – derül ki az NN Biztosító reprezentatív kutatásából. A már nyugdíjas szülőkkel rendelkező Y-osok fele támogatja nyugdíjas szüleit, egyötödük pedig már félre is tesz saját nyugdíjas éveire. Az Y-generáció jelentős része tehát egyéb megtakarítási céljai mellett már aktívan foglalkozik a nyugdíj-előtakarékossággal is.
Domokos László, 2018. október 12. péntek, 06:40

Az X-generáció - vagyis a 39-55 éves korosztály - tagjainak 59 százaléka szerint az 1980-1994 között született Y-generáció nem igazán készült fel a nyugdíjaskorra - derül ki az NN Biztosító országos, reprezentatív kutatásából. Az előbbiek 53 százaléka gondolja azt, hogy a fiatalabbak anyagi jellegű céljaikhoz inkább hitelt vesznek fel, illetve 47 százalékuk mondta, hogy az Y-generáció szülei nyugdíjas korukban nemigen számíthatnak majd gyermekeiktől anyagi támogatásra. Emellett 44 százalék nyilatkozott úgy, hogy szerinte az Y-osok nem tudnak takarékoskodni, 40 százalék, hogy nem tudnak hosszú távra tervezni és 34 százalék, hogy nem tudnak a saját lábukra állni.

Ezzel szemben a kutatás úgy találta, hogy a már önálló háztartásban élő Y-osok 71 százaléka takarít meg havi szinten valamekkora összeget, sőt a generáció 22 százaléka már aktívan félretesz nyugdíjas éveire is. Az Y-generáció tagjai emellett számos egyéb, egymással versengő célra is terveznek takarékoskodni. A megtakarítási célok sorában a tartalékképzés, a lakhatással kapcsolatos témák (vásárlás, felújítás, bútorvásárlás), valamint az autó- vagy motorvásárlás, a nyaralás és a hiteltörlesztés jelenik meg náluk a nyugdíjcélokat megelőzve. Ezzel együtt is ennek a generációnak a 40 százalékánál része a pénzügyi terveknek a nyugdíjaskorra való előtakarékosság.

A kutatást az NN Biztosító megbízásából az NRC készítette 2018 augusztusában-szeptemberében online megkérdezéssel, a 24-55 éves, magyar internetező lakosság 1000 fős mintáján. A kutatás a célcsoportra nem, korcsoport, végzettség, településtípus és régió alapján reprezentatív.

Élethelyzetükből adódóan az Y-generáció jóval több célra szeretne megtakarítani az otthonteremtéstől az első autó megvásárlásáig, azonban abszolút pozitív, hogy már egyötödük aktívan félretesz nyugdíjas éveire, és összesen 40 százalék komolyan gondolkozik ezen a témán. Fontos e pénzügyi tudatosság további erősítése - fogalmazott Nemes-Szabó Zsuzsanna, az NN Biztosító márka- és marketingkommunikációs vezetője.

A kutatásból az is kiderült, hogy az Y-generáció 54 százaléka támogatja anyagilag nyugdíjaskorú szüleit, míg ez az arány az X-generációnál 36 százalék (azok körében, akiknek van nyugdíjaskorú szülője). Itt az Y-osok közül is a 24-34 éves korosztály a legaktívabb: harmaduknak van nyugdíjas szülője, és 69 százalékuk segíti őt anyagilag.

Az edukáció kapcsán a felmérésből kiderült: az Y-generáció - a család és a hasonló korú ismerősök, barátok mellett -leginkább az internetes híroldalak cikkeiből (40 százalék) ismernek meg olyan információkat és érveket, amelyek alapján komolyan elgondolkodnak a nyugdíjcélú megtakarítás szükségességén.

Fotó forrása: Pexels.com/Kaboompics/Karolina

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Darabont1453, 2018.10.12 12:39

Hát, mióta a retkes tolvaj fidesz banda és a vajdájuk ellopta a 3.400 milliárdos nyugdíjvagyont, azóta nehéz meggyőzni erről a népet. Nem telt még el elég idő hozzá. Ráadásul a tolvaj boxos vajda hatalmon van még mindíg és amit megtett egyszer, azt megteheti újra....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

europeer, 2018.10.12 10:44

Biztosítós hazugság pánikkeltéssel, hogy mindenki a biztosítókhoz rohanjon.
Az benne a szép, hogy a biztosítókat egyre jobban utálják, nő az ellenszenv.
Ez pedig a saját felmérésem a saját közegemben.
Rengeteg embert megkérdeztem, hogy kötne-e nálam élet- vagy nyugdíjbiztosítást. Csúnyán elküldtek. Sok százból egy sem.
Azt viszont mondták, hogy ingatlan vesznek. Meg hitelből új autót, drága fényképezőgépet, fűtést korszerűsítenek, satöbbi.
Meg azt is mondták, hogy inkább a teszkóban vásárolják el, nagy kedvezménnyel.
Még jó, hogy nem a biztosításból kell megélnem, már feldobtam volna a bakancsot.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Nyugatos_szolasszabadsag, 2018.10.12 09:35

Lószart aggódnak, fizetett hirdetést láthattunk a nyugdíjbiztosítóktól.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html