A nyár elején elindulhat a verseny a hazai nagyberuházásokat megelőző régészeti feltárásokért. A miniszteri rendelettervezet szerint május 31-ig kell benyújtaniuk akkreditációs kérelmüket azoknak a szervezeteknek, amelyek később részt vehetnek az autópálya- vagy más nagyobb építkezések előtti feltárásokban - írta a lap.

Korábban a nagyberuházások előtt kizárólag a regionálisan illetékes múzeumok végezhettek előzetes régészeti feltárást, a magáncégeket csak alvállalkozóként, részfeladatokra vonhatták be. A legtöbb múzeum sem a megfelelő anyagi, sem pedig személyi feltételekkel nem rendelkezett, ami számos esetben a nagyberuházások elindulását akadályozta, és időbeni csúszásokat okozott.

Az örökségvédelemről szóló törvény év végi változása szerint − a megfelelő feltételek teljesítése esetén, akkreditáció útján − magánszervezetek is kiválaszthatókká válhatnak a nagyberuházásokat megelőző régészeti munkák elvégzésére. A rendelettervezet ennek részletszabályait rögzíti, így a többi között azt is, pontosan milyen felszereléssel, hány régésszel és mennyi tapasztalattal kell rendelkezniük az akkreditációt igénylő cégeknek. Igazolniuk kell például, hogy korábban már három, egyenként legalább egyhektáros területet feltáró régészeti tevékenységben részt vett a szervezet.

Hoffmann József, a Régészeti Magánvállalkozások Országos Szövetségének elnöke. az akkreditációs követelményeket helyenként alacsonynak tartja, szerinte ezek nem mindenben érik el a külföldön tapasztalt szintet - írta a Napi Gazdaság.