A Napi Gazdaság hétfői számának cikke

Utoljára 2004 júliusa és augusztusa között emelkedett ilyen rövid idő alatt ilyen sokat a Brent jegyzése, mint az utóbbi két hónapban: nyolc hét alatt több mint 8 százalékkal, 116 dollárra ívelt a kőolajtípus árfolyama. Az amerikai WTI árfolyama ennél is jobban, 14 százalékkal erősödött, egészen 98 dollárra. A két típus közötti különbség, a Brent−WTI spread a novemberi 25 dollárról már 15 dollár közelébe esett, a szűkülés elsősorban annak köszönhető, hogy január 11-én végeztek az Oklahoma állambeli Cushingot (a WTI infrastruktúrája szempontjából kulcsfontosságú finomító központot) a Mexikói-öböllel összekötő olajvezeték bővítésével. Ezzel a háromszorosára nőtt a vezeték kapacitása, és hosszú távon elkezdődhet a WTI jegyzését már közel három éve nyomás alatt tartó amerikai túlkínálat megcsapolása − igaz, az amerikai belföldi kapacitások is jelentősen bővülnek. Korábban, 2010 előtt egyébként a WTI drágább volt az immár globális benchmarkká előlépett Brentnél, mivel könnyebben finomítható fajta.

A kőolajtípusok utóbbi két hónapban bemutatott erősödése mögötti legfontosabb tényező a dollár gyengülése volt − értett egyet egymással Heitner Tamás, a Solar Capital kereskedési igazgatója és Pálffy Gergely, a Buda-Cash elemzője. Mivel mindkét jelentős kőolajtípust dollárban jegyzik, ezért a dollár euróval szembeni esése − illetve a dollárindexben szereplő devizakosár ellenében folytatott mélyrepülése − konstans kereslet-kínálati tényezők mellett is áremelkedést okozna. Ezt nem kis részben a Fed folyamatos, havi 85 milliárd dolláros eszközvásárlásai indokolják, a dollárnak a Fed mérlegfőösszegével együtt bővülő monetáris bázisa folyamatosan gyengíti az amerikai devizát. Az amerikai monetáris politika aligha változik a következő hónapokban, hiszen a decemberben kijelölt új makrogazdasági feltételrendszertől mind az infláció, mind a munkanélküliség szempontjából távol vagyunk − hangsúlyozta Pálffy.

Az olajárak emelkedésének talán éppen az szabhatna határt, ha a túl drágává váló energiahordozó veszélyeztetné a törékeny globális növekedést. Ettől a szinttől azonban Heitner szerint még messze jár a piac: 110 dolláros WTI vagy 125 dolláros Brent esetén már lehetne aggódó hangokat hallani, de még ezen a szinten is hónapokat kellene eltölteni ahhoz, hogy a reálgazdasági hatás érzékelhető legyen. A várható kapacitásbővülés − például a líbiai kitermelés jövőre várt teljes helyreállásának vagy az iraki olajexport beindulásának − hatása csak hosszú távon jelentkezik Heitner szerint.

Éves időtávban várható, hogy visszaesnek a jegyzések az OPEC által megfelelőnek tartott 85−95 dolláros sávba, de rövid ideig jelentősen meghaladhatják ezt a jegyzések (ez átmenetileg feltehetően az olajexportőr országok kar­telljének sem lenne ellenére). Ugyanakkor figyelemre méltó, hogy a közel-keleti hírekre az utóbbi hetekben egyáltalán nem reagált a kőolaj, Izrael múlt heti, szíriai légicsapására például egyáltalán nem mozdultak az árfolyamok.

A technikai kép szintén kedvező a kőolajfajták esetében. A WTI-nél például a napokban jött létre az aranykeresztnek nevezett alakzat, amikor az 50 napos mozgóátlag alulról metszi a 200 naposat − ezt általában erős vételi jelzésnek tartják a kereskedők. A Brent és a WTI egyaránt egy szűkülő háromszög alakzatban tartózkodik már évek óta, ahol egyre alacsonyabbak a csúcsok és egyre magasabbak a lokális mélypontok. Az ebben a formációban kijelölt csúcsig az eddig megtett jelentős emelkedés után mindig jó néhány dollárnyi erősödésre nyílik tere a két vezető kőolajtípusnak.

Kép: Napi grafikonok