Az Aranypók gyorsjelentése szerint a társaság tavaly 2,586 milliárd forint árbevétel (+10,9 %) mellett 165,5 milliós üzemi (+8,5%) és 103,4 millió forint adózott eredményt ért el (+9,3 %). A kimutatás azonban nem tekinthető véglegesnek, azt a január 27-i főkönyvi kivonat alapján állították össze, és még számos tétel módosíthatja.
Hiába vezetnek az előírtnál majdnem kétszer annyi órát a tanulók.
Nagyüzemben nyomtatták a BKK bérleteket, több tízmillió forintos kárt okozva.
Régen nem látott hatalmas pozíciók épültek ki a piacon az európai gázárak emelkedésére számítva.
Kiderültek a kínai elnök budapesti látogatásán történt tárgyalások eredményei.
A Google lábnyomait követve az almás cég is utcaképeket készít.
A helyben kevert gyógyszertári készítmények ára alig fél év alatt megháromszorozódott – igaz, 20 év után.