Autósok, figyelem! Fontos változás jön a rendszámoknál

Áprilistól nyílik lehetőség a közúti forgalomban a szürke rendszám­tábla kitételére azokra a gépjárművekre, amelyekre biciklitartó van felszerelve – írta a Belügyminisz­térium közlése alapaján a Magyar Idők.
Domokos László, 2017. március 28. kedd, 08:30
Fotó: Napi.hu

Ezt a későbbiekben kötele­zővé teszik. Erre azért van szükség, mert a gépkocsi hátuljára erősített eszköz a rendszámtáblát kitakarja, így a hatóságok számára sem látható.

A biciklitartóra tett szürke tábla betűi és a keret színe fehér lesz, a tábla az Európai Unió tagállamjelzését fogja tartalmazni, regisztrá­ciós matrica nélkül. A táblát a gépkocsi eredeti betűkaraktereivel gyártják le, ami engedélyhez kötött. Ezt követően veszik nyilvántartásba és jegyzik be a forgalmi engedélybe, ami 5500 forintba kerül majd - írta a lap.

Ha elveszik, vagy megsemmisül a kerékpárszállító rendszáma, az utángyártása korlátozás nélkül engedélyezhető. Vagyis elmarad a különleges rendszámoknál alkalmazott bürokratikus kötöttség - írta korábban a Napi.hu.

Idén május 1-jétől további változásokra is számíthatnak az autósok: megkezdik a CD betűjelű különleges rendszámtáblák kiadását, és ezzel egy időben a jelenleg használatban lévő DT és CK betűjelűket fokozatosan kivezetik. A CD-re jogosult képviseletek, szervezetek és személyek az év végéig cserélhetik le a régi rendszámtáblákat. Ennek alapszíne kék, karakterei és a keret színe fehér, két betűjelet és kötőjellel elválasztott három-három számjegyet tartalmaznak, számjegyei 1-től 999999-ig terjednek.

Az összetéveszthetőség miatt tavaly az N kezdőbetű után egyből P-re váltott a rendszer, egyes karakterek ugyanis megtévesztők lehetnek, könnyen összetéveszthetők a számokkal, és a kamerákat is összezavarják: ilyen volt az I és tavaly az O is, illetve a Q is kimarad a sorból - írta a lap.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Balt, 2017.03.28 10:08

"ilyen volt az I és tavaly az O is, illetve a Q is kimarad a sorból"

Hmm: a két kocsink rendszámain 3 "i" betű van (a 4 rendszámon összesen 6 db), mindkettő (mindnégy) "I"-vel kezdődik.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html