Autósok figyelem! Új útkategóriát vezetnek be

Új típusú gyorsforgalmiút-kategóriát vezetne be az NFM az autópálya és az autóút mellett. Leállósáv nélküli, "fapados" sztráda lenne.
MTI-Eco, 2015. augusztus 27. csütörtök, 13:15
Fotó: Napi.hu

Bővítené a gyorsforgalmi utak típusait a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), az autópálya és az autóút mellé javasolt harmadik kategória, az M gyorsút megépítése akár 25-30 százalékkal olcsóbb lehet a jelenleginél - jelentette be Tasó László, az NFM közlekedéspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón.

Az M gyorsút 2x2 sávos, fizikai elválasztással rendelkező, leállósáv nélküli gyorsforgalmi út, amelynél lehetőség lesz egyebek mellett szintbeli kereszteződések, körforgalmak tervezésére és települések közelében jelzőlámpás irányítás kialakítására.

Tasó László kérdésre elmondta: egyebek mellett M gyorsút lehet az M44-es és az Eger és Kaposvár bekötését biztosító út, de felülvizsgálják a jelenlegi terveket is, hol van lehetőség a bevezetésére. Kitért arra is, hogy az M4-esen az Üllő és Cegléd közötti 48 kilométeres szakaszon, a kormány döntése értelmében, csökkentett műszaki tartalmú gyorsforgalmi út fog megépülni. Egyértelmű cél 2018-ig Szolnok bekötése.

A tervek szerint 2020-ig 515 kilométer gyorsforgalmi utat építenek Magyarországon. Az új uniós támogatási időszakban 2020-ig mintegy 465 milliárd forint áll rendelkezésre közútfejlesztésre, ehhez a magyar kormány saját forrásból legalább nettó 750 milliárd forintot tesz hozzá, hogy a fejlesztések kellő mértékben valósuljanak meg - mondta az államtitkár.

Erre azért is szükség van az államtitkár szerint, mert az előző uniós támogatási időszakban - amikor a mostaninál lényegesen több, mintegy 800 milliárd forint állt rendelkezésre közútfejlesztésre - az 2010 előtti kormányok által kötött előnytelen ppp (a köz- és a magánszféra partnersége) konstrukciók miatt a százmilliárd forintot is meghaladó éves szintű kiadást örökölt a kormány 2037-ig.

Tasó László elmondta: az év végére összesen 500 milliárd forint összegű kiírás jelenik meg a magyar piacon, összesen 220 kilométer útszakaszra. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szeptemberben kiírja azokat a közbeszerzéseket, amik építésre vonatkoznak, valamint november-december hónapban is számos beruházás kerül építési szakaszba - tette hozzá.

Tasó László szólt arról is, hogy az M1-es autópálya 2x3 sávosra bővítését az út forgalmi viszonyai indokolják. A bővítéshez a "Juncker-csomagból" szeretnének forrásokat szerezni, de ha nem sikerül, azt is meg kell gondolni, hogy hazai forrásból finanszírozzák a beruházást - jegyezte meg.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

laci_52, 2015.08.28 14:06

A pofátlanság teteje most már az lenne, ha az ilyen utak használatáért is kellene fizetni. Erről ugyanis a cikk nem ír...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Hajnalka_vagyok, 2015.08.28 13:46

@Zodiakus: a legeslegujabbe pedig nemes egyszeruseggel csak "Budapest" lesz a neve... helysegnevtabla sem kell, anelkul is lehet tudni, mikor erkezunk Budapestre... :(
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Zodiakus, 2015.08.28 08:33

Autósok figyelem! Új útkategóriát vezetnek be
-Kicsit továbblépve,még újabb kategória,vadcsapás!!!
Igen költséghatékony!!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Hajnalka_vagyok, 2015.08.28 08:28

@siriq: a stilus egyseges(en brzaszto), tehat valszeg ugyanaz a szemely irogat (aki volt mar jobbajobb, illiber, unorti is). Szorakoztato szemelyiseg :) (ugy ertem, csak rohogni lehet rajta)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

siriq, 2015.08.27 22:50

@Hajnalka_vagyok: Errol a hunorti accountrol lehet , hogy tobben irogatnak de ha nem , akkor viszont nagy gaz van. Tobb szemelyiseg jegyeit mutatja fel nagyon rovid idon belul.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html