Az Erste a válságban ért el üzemieredmény-rekordot

Az Erste Group a 2009-es pénzügyi évének működési eredménye az egy évvel korábbit közel 26 százalékkal felülmúlva 3,77 milliárd euró lett - jelentette be a társaság.
NAPI, 2010. február 26. péntek, 08:30
Fotó:

Több mint 8 százalékkal 7,59 milliárd euróra növekvő üzemi eredmény rekordnak számít, ami elsősorban annak köszönhető, hogy a nettó kamatbevétel és a kereskedési eredmény is nőtt, az előbbi 6,3 százalékkal 5,22 milliárd euróra, az utóbbi pedig 410,1 százalékkal 585,1 millió euróra. A nettó díj- és jutalékbevétel ugyanakkor 10,1 százalékkal visszaesve 1,77 milliárd eurót ért el.

A kisebbségi érdekeltségek levonása utáni nettó nyereség 5,1 százalékkal emelkedve 903,4 millió euróra nőtt 2009-ben, a kockázati költségekben bekövetkezett közel 100 százalékos ugrás ellenére.

A nettó nyereség 6 százalékkal 976,6 millió euróra apadt, az adózás előtti eredmény viszont több mint az egy évvel korábbi duplájára, 1,26 milliárd euróra ugrott.

A korrigált sajáttőke arányos nyereség ("cash return on equity", vagyis a nem készpénzeszközökkel, például a goodwill veszteségleírásokkal, valamint az ügyfélkapcsolatok lineáris amortizációjával kiigazított, s a részvételi tőkével és a tőkeemelésből származó tőkével bővített alaptőkéhez viszonyított sajáttőke arányos nyereség) a 2008. évi 10,1 százalékról 9,7 százalékra csökkent (a nem korrigált érték 9,6 százalékról 9,1 százalékra mérséklődött).

2009. év végen a mérlegfőösszeg 201,7 milliárd eurót tett ki, szinte ugyanannyit, mint egy évvel korábban.

A hitelkockázattal szembeni tőkemegfelelési mutató a 2008. év végi 9,8 százalékról 2009. december 31-ig 12,7 százalékra javult az 1,76 milliárd euró értékű részvételi tőkének és az 1,74 milliárd eurós tőkeemelésnek köszönhetően, vagyis kényelmesen meghaladta a törvényi minimumnak számító 8 százalékos értéket. A Tier 1-es (hitelkockázatra vetített) tőkeráta 2009. december 31-én 10,8 százalékon állt az egy évvel korábbi 7,2 százalékhoz viszonyítva.

HOZZÁSZÓLÁSOK