Az NGM arra számít, hogy a kkv-k megteremtik a béremelés többletét

A minimálbér és a szakmunkás garantált bérminimum emelkedésétől a kormány azt várja, hogy az egyéb bérkategóriákban is növekszik bér - mondta Cseresnyés Péter munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár.
MTI, 2016. november 23. szerda, 08:39

Folytatódik a három éve töretlen béremelkedési folyamat Magyarországon, a reálbérek folyamatosan növekednek. A munkaadóknak is érdeke, hogy emelkedjenek a bérek, hiszen csak így tudják megtartani a jól képzett, megfelelő tudással, motiváltsággal rendelkező szakembereket - mondta az államtitkár az M1-en.

2010 óta ezzel a kétéves programmal 88 százalékkal emelkedik a minimálbér, a garantált bérminimum még ennél is jobban növekedhet, megduplázódhat.

A kormány jelentős járulékcsökkentést is adott a megállapodás részeként, jövőre 5 százalék ponttal, 2018. január elsejéből újabb 2 százalékponttal mérséklődik a bérekre rakódó közteher.

A kis- és középvállalkozásokkal kapcsolatban az államtitkár rámutatott: a korábbi években nagy többségük ki tudta gazdálkodni a béremelést. Arra számítanak, hogy a hatékonyság javításával, a termelékenység növelésével megteremtik a béremelés többletét, egyébként azzal szembesülnének, hogy munkavállalóik elmennek magasabb bérért.

HOZZÁSZÓLÁSOK