Bajnai: Orbán beszéde Magyarország érdekei ellen hatott

Az önrendelkezés, a nyelvhasználat védelme és a kettős állampolgárság fontos nemzeti érdek, amit a területi integritásukat védő demokratikus országokat támogatva, velük szövetségben és nem velük szemben kell elérni - mondta Bajnai Gordon csütörtökön Pécsett.
MTI, 2014. május 15. csütörtök, 19:40
Fotó: Napi.hu

Az Együtt-PM szövetség vezetője sajtótájékoztatóján Orbán Viktornak a Kárpát-medencében élő magyarság autonómiájának kérdését is érintő beiktatási beszédére utalva megjegyezte: a beszéd Magyarország érdekei ellen hatott, mert úgy tűnt, hogy a kormányfő bár valós nemzeti érdekeink mentén, de egy agresszív állam uszályába kerülve támadta Ukrajnát. "Ez egy rossz magatartás, olyan, amelyből egyszer a történelemben már nagyon káros leckét vettünk" - közölte. Bajnai szavai szerint Magyarország a bécsi döntéseknél is egy agresszív állam uszályában próbálta érdekeit érvényesíteni, erre a stratégiára rettenetesen ráfizetett, és "helytelen, ha a miniszterelnök újra ilyen stratégiában gondolkodik".

A volt kormányfő, akit az európai parlamenti (EP-) választást megelőző kampánykörútjának pécsi állomására Szelényi Zsuzsanna és Teket Melinda EP-képviselőjelölt, valamint Szabó Szabolcs országgyűlési képviselő is elkísért, a kémkedés gyanújába keveredett Kovács Béla jobbikos EP-képviselő ügyéről szólva leszögezte: ha kiderül, hogy igaz, amit róla állítanak, sem neki, sem a pártjának nincs helye sem az európai sem más parlamentben.

Bajnai azt mondta, ma két párt van, amely sokat árt a nemzeti érdekeknek: az egyik a Fidesz, a másik a volt kormányfő által a sajtótájékoztatón fideszebbiknek nevezett Jobbik. "E két párt az, amely minden erejével az orosz érdekszférába vontatja be Magyarországot" - fogalmazott. Az Együtt-PM vezetője szerint a kormány és annak vezetője az orosz atomlobbi, valamint a Fidesz körüli oligarchalobbi hálójában a paksi atomerőmű-beruházással kapcsolatban is bizonyította: az ország érdekével ellentétes lépéseket is kész megtenni.

"De a kormány nemcsak Oroszország érdekében mond le a magyar nemzeti érdekről, hanem például az európai uniós fejlesztésekkel kapcsolatban is" - fűzte hozzá. Elmondta: a Miniszterelnökség egy csütörtöki közleményéből az derült ki számára, hogy Magyarország önként adja át az uniós területi együttműködéshez kapcsolódó pénzek feletti rendelkezési jogot Szlovákiának és Romániának, s mond le arról, hogy meghatározó szerepe legyen e források felhasználásának a határok mentén élő magyar kisebbségek érdekében.

"A kormány útját sorozatos kudarcok jelzik az uniós pénzek felhasználásában" - jelentette ki. Megjegyezte: amikor ő felügyelte ezt a területet, Magyarország a legjobb pénzfelhasználók közé tartozott, mostanra nemcsak az utolsók közé csúszott, hanem le is álltak a kifizetések. Hozzátette: ideje, hogy végre valaki a magyar érdekeket képviselje az Európai Unióban és itthon is.

A volt miniszterelnök az őszi önkormányzati választásokkal kapcsolatos újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, hogy az Együtt-PM önállóan készül, más pártokkal eddig nem tárgyaltak semmiféle együttműködésről. "Az a szándékunk, hogy mindenütt legyen saját képviselő- és lehetőség szerint polgármesterjelöltünk, ahol pedig kell, érdemes és hiteles módon össze lehet fogni, ott készek vagyunk vállalható jelöltek mögé beállni, rossz kompromisszumot azonban nem fogunk kötni" - hangsúlyozta Bajnai.

A politikus a fővárosi önkormányzati választásról szólva biztosnak nevezte, hogy az Együtt-PM önálló listával szeretne indulni és csak hiteles embert fog támogatni. "Nekünk minden bizonnyal lesz ilyen polgármesterjelöltünk" - mondta.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

jobbajobb, 2014.05.16 12:01

@rw: országoknak érdekeik vannak és nem barátaik.
Barátaik csak az embereknek lehetnek. A szomszédban is tudják ezt pontosan és eszerint politizálnak, csak az ilyen internacionalista ökrök agya? lebeg valamiféle rószaszín ködben amivel kárt kárra halmoznak, nekünk.


..a drog okozza a ködöt a liberálisoknál..
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rw, 2014.05.16 11:49

Nyilván a feltétel nélküli seggnyalás az ami nem árt az országnak. Sokat fejlődött a kapcsolatunk és barátságunk a többi országgal ezen idő alatt amíg Bajnai és elvtársai ezt gyakorlhatták a nevünkben...

Ezek még mindig nem tudják, amit a történelem jegyzett alakjai tudtak és kimondtak: Az egyes országoknak érdekeik vannak és nem barátaik.
Barátaik csak az embereknek lehetnek. A szomszédban is tudják ezt pontosan és eszerint politizálnak, csak az ilyen internacionalista ökrök agya? lebeg valamiféle rószaszín ködben amivel kárt kárra halmoznak, nekünk.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rigolya, 2014.05.16 11:02

miniszterelnökünk mondta: "ne azt figyeljék, amit mondok..."

Ez 1 szóval: "hazudok!"
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

jobbajobb, 2014.05.16 10:47

..Bajnai tudja ..,ő mondta : .."nem értettünk hozzá "..
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html