Nincs katasztrófahelyzet, a tóparti önkormányzatok a katasztrófavédelemmel együtt védekeznek a kiömlő víz ellen ahol szükséges. Ehhez a vízügy műszaki irányítást és segítséget nyújt.

A Sió-zsilipet fokozatosan lehet megnyitni, másfél-két hét alatt elérve a 30-35 köbméter/másodperc maximális eresztési sebességet. A folyamat múlt pénteken indult, jelenleg 15 köbméter/másodperc sebességgel folyik a víz a Sióba, miközben a Balaton vízgyűjtőjéről másodpercenként több mint kétszer ennyi víz érkezik a tóba. A jelenlegi vízapasztással naponta 2,1 milliméterrel lehetne csökkenteni a Balaton vízszintjét, ha nem érkezne utánpótlás.

A 2012-es balatoni turisztikai szezonra rányomta bélyegét, hogy a nyár végére lecsökkent a tó vízszintje. Ezt próbálták elkerülni már tavaly is azzal, hogy a korábbiaknál több vizet tároltak a tóban. Tavaly júniusban már volt egyszer 127-128 centiméter a tó vízszintje egy rövid időre. Nehezíti a helyzetet, hogy az elmúlt hetekben a szokásos csapadék több mint háromszorosa hullott a Balaton vízgyűjtőjére - tette hozzá a szóvivő.