Bizonytalan tétel a mobiltender a költségvetésben

Egyelőre nem tudni, lesz-e idén mobiltender, illetve milyen frekvenciákat értékesíthet az állam és mennyiért, ugyanígy a potenciális nyertesek köre is tisztázatlan.
NAPI, 2010. március 8. hétfő, 08:15
Fotó:

Az idei költségvetés elkészítésekor ugyan húszmilliárd forintos, a frenkvenciaértékesítésből származó bevétellel számoltak idén, ma még senki nem tudja megmondani, milyen frekvenciákat értékesíthet az állam és mennyiért - írja hétfői számában a Népszabadság.

Egyelőre az is bizonytalan, kiírnak-e új mobiltendert idén, vagy a jelenlegi piaci szereplők jutnak újabb frekvenciákhoz, és ezzel pluszkapacitáshoz, illetve egy tender esetén mely cégek jöhetnek szóba komoly érdeklődőkként.

Ma mindössze annyi a biztos, hogy a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) szakemberei dolgoznak a frekvenciakoncepció felülvizsgálatán, ahogyan azt a hatóság munkarendje tartalmazza - írja a lap. A második negyedévben kell megszületnie annak a döntéstámogató szakértői anyagnak, amely alapján a szakminisztériumban dönthetnek egy esetleges pályázatról, amely hozhat bevételt a költségvetésnek.

Szakértők rávilágítottak: szélsőséges esetben - például az összes rendelkezésre álló frekvencia értékesítésével - akár túl is teljesítheti az állam az említett húszmilliárd forintot, ám egy ilyen kitárazásnak káros következményei lehetnek a piacra nézve. Vagyis az NHH-nak a döntéstámogató anyag elkészítése során arra is nagy hangsúlyt kell helyeznie, hogy milyen frekvenciákat mikor a legcélszerűbb értékesíteni.

A törvényalkotó nem titkolt szándéka, hogy egy pályázattal a piaci versenyt erősítse, illetve a széles sávú internetelérés lehetőségeit kiterjessze. Az Európai Unió szabályozásának értelmében májusig a hazai jogrendbe is be kell kerülnie annak a módosításnak, hogy a jelenleg csak hangszolgáltatásra használt 900 MHz-es frekvenciákat immár internetszolgáltatásra is igénybe lehet venni.

HOZZÁSZÓLÁSOK