Budai Gyula lett az új elszámoltatási kormánybiztos

A fideszes Budai Gyula az új elszámoltatási kormánybiztos - jelentette be Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján a Kossuth Rádió szerint.
NAPI, 2010. november 4. csütörtök, 16:53

Az elszámoltatásért felelős kormánybiztos eddig a fideszes Papcsák Ferenc volt, ő azonban a továbbiakban - mivel megválasztották Zugló polgármesterévé - összeférhetetlenség miatt nem töltheti be a kormánybiztosi tisztséget.


Az elszámoltatás törvényes és alapos elvégzése, és a felelősök felkutatása azonban továbbra is kiemelt feladat - mondta Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője, aki bejelentette: Budai Gyula, eddigi miniszterelnöki megbízott lesz az új kormánybiztos.

Az állami földterületek jogellenes eladása és privatizációjának vizsgálata továbbra is Budai Gyula feladata lesz, azzal együtt, hogy miniszterelnöki megbízotti megbízatása megszűnik, és kormánybiztosként Papcsák Ferenc által eddig vitt területért, és az eddig maga által vitt területért lesz felelős.


Az új kormánybiztos nem volt ott a sajtótájékoztatón, és telefonon sem érte el a Kossuth Rádió.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

megalodon, 2010.11.04 19:38

Ez a Budai is bekukkanthatna egy pszichiáterhez, mert ilyen "melót" csak ödipusz komplexusosak vállalnak el...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html