Büdzsé: ezt mondják az elemzők

Az államháztartás első kéthavi adatai kedvezőek a piaci elemzők szerint.
MTI-Eco, 2015. március 5. csütörtök, 18:44
Fotó: Napi.hu

A múlt év második felétől kedvezően alakul a költségvetési deficit. Összességében jelentős fehéredés mutatkozik a gazdaságban, ami az áfa soron jelentkezik többletként - véli Balatoni András, az ING Bank Zrt. vezető elemzője szerint a. Emellett munkaerő-piaci fordulat figyelhető meg, nő a foglalkoztatottak létszáma, emelkedik a reálkereset, s valószínűleg ennek hatására jelentősen nőnek az adóbevételek.

A kiadási oldalon az elmúlt időszakban bekövetkezett kamatcsökkentésnek, illetve a világban meglévő elképesztő likviditásnak köszönhetően a hozamszintek nagyon alacsonyra süllyedtek, ami a jegybank számításai szerint hosszú távon GDP-arányosan 1 százalékos megtakarítást eredményez a költségvetésnek. A viszonylag kedvező deficitszám mögött ezek a folyamatok állhatnak Balatoni szerint.

Török Zoltán, a Raiffeisen Bank Zrt. vezető elemzője szerint a februári hiány viszonylag alacsony, az első két havi hiányt tekintve pedig mintegy 170 milliárd forinttal van jobb helyzetben az államháztartás, mint egy évvel korábban.

A javulás mögött több tényező húzódik meg véleménye szerint. Tavaly az önkormányzati adósságátvállaláshoz kapcsolódó kifizetések voltak. Emellett azt látni, hogy a gazdasági növekedésnek köszönhetően élénkül a fogyasztás és bővül a foglalkoztatás. Ha nincsenek nagy adóátrendezések, eközben bővül a gazdaság és relatíve magas a növekedés, az többletbevételeket hoz az államnak. Ennek a megvalósulását látni az év első két hónapjában - állapította meg a prognoszta.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

unnortodox, 2015.03.06 08:32

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Vote, 2015.03.05 20:57

Igy is lehet. A szakertok annak idejen egyszer sem tartottak a hianycelt.
A valsag elott sem, amikor duborgott a gazdasag, amikir elrobogott mellettunk a regio. Az maszp csak ugy tudott valamicske novekedest felmutatni hogy kozben szarra adositotta a zembereket es az allamot. Kulso adossagunk akkor szallt el.

Az maszop nyolc eve alatt recesszio lett volna ha tartjak a hianycelt. A lenyeg a minel tobb hitel felvetele es amultikon keresztul(na meg persze a bajnai feleken) a penz kitalicskazasa volt a cel.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

unnortodox, 2015.03.05 18:48

Emellett munkaerő-piaci fordulat figyelhető meg, nő a foglalkoztatottak létszáma, emelkedik a reálkereset, s valószínűleg ennek hatására jelentősen nőnek az adóbevételek....


..pörög Matolcsy csodagépezete !!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html